Felfüggesztett büntetés a vége

MTI MTIMTI MTI
2008.10.28. 23:29
Címkék

Egy évre kizárta a magyar válogatottból, és ugyanennyi időre eltiltotta a hazai szövetség versenyein való részvételtől a tőröző Ujlaky Virginie-t a Magyar Vívószövetség (MVSZ) fegyelmi bizottsága. Az fb ugyanakkor – figyelembe véve az enyhítő körülményeket – a szankciók végrehajtását egy évre felfüggesztette. A fegyelmi testület – amely szeptember 26-án, az ügy első tárgyalása alkalmával Ujlaky álláspontja ismeretének hiányában nem tudott döntést hozni – újabb tanúk meghallgatását követően a keddi, harmadik fordulóban arra a megállapításra jutott, hogy Ujlakyt az ellene felhozott vétségek jelentős részében felelősség terheli. Az MVSZ azért kezdeményezett fegyelmi eljárást vele szemben, mert megítélése szerint a pekingi olimpián nem segítette csapattársait, egyes cselekedeteivel hátráltatta az együttest. Ujlaky a játékokon tartalék volt, csak a csapatversenyben kapott szerepet csereként, egyéniben nem vívott.

A Franciaországban nevelkedő tőröző nem ment el az első meghallgatásra, az üggyel kapcsolatos álláspontját a megelőző napon, késő délután juttatta el az MVSZ irodájába, francia nyelven. Ebből adódóan a fegyelmi bizottságnak akkor nem volt lehetősége az anyag megismerésére, ezért döntött úgy dr. Torday Kálmán, a bizottság vezetője, hogy nem zárja le az ügyet. Időközben újabb tanúkat hallgatott meg az fb, most kedden pedig Ujlaky szóbeli verzióját is megismerhette a testület.

Legfrissebb hírek

A DAC legyőzte a Slovant

Légiósok
51 perce

Vasárnapi sportműsor: FTC–Újpest, ZTE–PAFC, ETO FC–Kispest Honvéd

Minden más foci
55 perce

Schäfer András: ünnep és vereség; Végre rangadó lesz a derbi!

E-újság
1 órája

Osztály, vigyázz! – Vincze András publicisztikája

Labdarúgó NB I
1 órája

Odahaza kapott ki a Lens és a Le Havre, iksz a Nice–Le Mans meccsen

Francia labdarúgás
1 órája

Jóban, rosszban – Malonyai Péter jegyzete

Kosárlabda
1 órája

Aubameyang szenzációs, de Luiz Júnior hibái is kellettek a Depor győzelméhez

Spanyol labdarúgás
1 órája

US Open: a top 10-ben kiemelt Fritz kétszettes előnyről kapott ki; kiesett a Roland Garros-döntős is

Tenisz
1 órája