Egy igen, egy nem

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
2008.10.28. 23:29
Címkék
Hosszú Katinka egyetemi tanulmányai miatt Amerikában folytatja az úszást, miközben a magyar válogatott (beleértve a kézsérüléséből még nem teljesen felgyógyuló Szepesi Nikolettet) a rövid pályás Európabajnokságra készül.

A rijekai rövid pályás Európa bajnokságra utazó magyar csapatból egy úszó biztosan hiányzik majd, hiszen a pekingi olimpia után a bajaiak Európa-bajnoki ezüstérmes úszója, Hosszú Katinka Amerikában, a Los Angeles-i Dél-Kalifornia Egyetemen kezdte meg tanulmányait.

„Katinka júniusban érettségizett, és amikor a továbbtanulás szóba került, ő már közölte, hogy Amerikában kezdené meg egyetemi éveit – mondta el Pass Ferenc, Hosszú edzője. – Ugyanazon az egyetemen tanul, amelyen Kerékjártó Tamás, az első évben főként angolt, aztán később eldöntheti, melyik területre szakosodik. Természetesen az úszást sem hanyagolja el, hiszen az egyetemi csapat színeiben versenyez. A hétvégén is részt vettek egy texasi viadalon, amelyen Katinka több számot is megnyert. A decemberi rövid pályás Európa-bajnokság idején egyetemi kötelezettségeinek tesz eleget, hiszen vizsgaidőszak lesz, így aztán nem indul Rijekában.”

Várhatóan ott lesz viszont a rövid pályás Eb-n Szepesi Nikolett, noha jobb kézfejében még mindig nem forrt össze a csont. A Kőbánya SC versenyzője még áprilisban törte el kezét, ám az akkor végrehajtott műtét nem volt sikeres, így Szepesi az olimpia után újból kés alá feküdt.

„Niki elkezdte a munkát, sajnos a csont még mindig nem forrt össze a kezében – mondta az NS-nek, Turi György. – A felkészülésben ez egyáltalán nem akadályozza őt, nincsenek fájdalmai, és lelkileg is minden rendben van vele, teljes értékű munkát végez.”

Legfrissebb hírek

A DAC legyőzte a Slovant

Légiósok
1 órája

Vasárnapi sportműsor: FTC–Újpest, ZTE–PAFC, ETO FC–Kispest Honvéd

Minden más foci
2 órája

Schäfer András: ünnep és vereség; Végre rangadó lesz a derbi!

E-újság
2 órája

Osztály, vigyázz! – Vincze András publicisztikája

Labdarúgó NB I
2 órája

Odahaza kapott ki a Lens és a Le Havre, iksz a Nice–Le Mans meccsen

Francia labdarúgás
2 órája

Jóban, rosszban – Malonyai Péter jegyzete

Kosárlabda
2 órája

Aubameyang szenzációs, de Luiz Júnior hibái is kellettek a Depor győzelméhez

Spanyol labdarúgás
2 órája

US Open: a top 10-ben kiemelt Fritz kétszettes előnyről kapott ki; kiesett a Roland Garros-döntős is

Tenisz
2 órája