Talmácsi bronzérmes

Egész másra számított. Győzelemre, diadalmenetre – amire minden esélye meg is lett volna, hiszen fölényesen, ellentmondást nem tűrően nyerte meg a szombati időmérő edzést. Aztán... Aztán nem a tervei szerint alakultak az idényzáró valenciai viadal eseményei, mondhatni éppolyan rapszodikusan, mint amilyen az egész idénye volt.

Azzal kezdődött, hogy a délelőtti szabadedzésen Talmácsi Gábor elcsúszott a hideg aszfalton (a sors iróniája, hogy éppen a csapatfőnökéről elnevezett Aspar-kanyarban), majd felült második számú motorjára, és második időeredményt repesztett. Előkészületnek nem volt rossz, de következett a verseny. A magyar világbajnok jó rajt után az élre állt, de már akkor elkezdődtek a gondok. Letört a váltókar végéről a bütyök, a lefelé váltások mentek, de ugyanez felfelé nem működött, mert nem tudott a csonk alá nyúlni a csizmával.

„Semmiképpen sem akartam feladni, tettem a dolgom, úgy gondoltam, majd csak lesz valami – mondta Talmácsi. – A hetedik körben jártunk, amikor az egyik kanyarban nem sikerült visszaváltanom. Erősebben fékeztem, mert a motorfék nem működött, ekkor azonban kicsúszott a gépem eleje, és elestem.”

Talmácsi megütötte a kezét, a térdét, a vállát – de szinte nem is érzett fájdalmat. Mi volt ez ahhoz képest, amikor Indianapolisban eltört a csuklója? Vagy ahhoz képest, hogy mennyire sajgott a szíve az elveszített esély miatt.

Előnnyel érkezett Valenciába, s végül lehetősége sem maradt arra, hogy megküzdjön az év végi ezüstért. Úgy látszik, vannak elátkozott évek, amikor semmi sem sikerül. Igaz, az utóbbi időben úgy tűnt, Talma végre maga mögött hagyta az idény eleji balszerencsés időszakot. Ám ezúttal nem volt jó a vége...

„Egész hétvégén gyors volt a motor, és én is jól mentem. Nyernem kellett volna, ehhez képest... Úgy látszik, ez egy ilyen év – sohasem gondoltam volna, hogy ennyi rossz történhet valakivel egy idény során, mint velem. Most valószínűleg anyaghiba történt, az Aprilia vizsgálja az esetet, elvitték a váltókart. Én pedig megpróbálom elhitetni magammal, amit mindenki mond, hogy ennyire peches év után nem is rossz a bronzérem.”

A verseny egyébként rendkívül izgalmasan alakult: Stefan Bradl a futam elején kiszállt a küzdelemből – az még hagyján, de a motorjában elesett Sergio Gadea, aki utána a kavicságy elemeit felhasználva hoszszan dobálózott. A német kiesésével biztossá vált Talma bronzérme. Aztán a végére is maradt fordulat: az éllovas Mike Di Meglio rontott, úgyhogy Simone Corsi nyerte meg a viadalt és az év végi ezüstöt.