Menesztették Juande Ramost

2008.10.26. 23:17
Címkék

Az egyik oldalon hatvanmillió fontos nyári erősítések (Heurelho Gomes, Roman Pavljucsenko, David Bentley, Luka Modric), a másikon meg a két nagyszerű csatár, Dimitar Berbatov és Robbie Keane elengedése – a végeredmény: botrányos idénykezdés. Nem meglepő, hogy szombat késő este, napra pontosan egy évvel az előző menedzser, Martin Jol eltávolítását követően megköszönték Juande Ramos munkáját a Tottenhamnél, sőt a klub Damien Comolli sportigazgatót, valamint Gus Poyet és Marcos Álvarez edzőket is menesztette.

A Sevillától kétszeres UEFAkupa-győztes hadvezérként érkező 54 éves szakember 1999 után ismét trófeát vitt a White Hart Lane-re (a Ligakupát), és milyen érdekes, éppen ez a siker jelentette Ramos szempontjából a vég kezdetét. A Chelsea felett aratott februári diadal óta lejátszott 19 bajnoki mérkőzéséből mindössze hármat (!) nyert meg a nagyszabású terveket szövögető Spurs, amely ebben az idényben nyolc meccs után nulla győzelmet, továbbá a tabellán elfoglalt utolsó helyet tudta felmutatni a spanyol edzővel.

„Nem így terveztük az idényrajtot és a közös jövőt sem. Remélem, a mostani döntés a klub érdekét szolgálja” – búcsúzott Ramos a Spurstől, amely még azon melegében kinevezte az északlondoniak kispadjára Harry Redknappet, az FA-kupa-győztes Portsmouth menedzserét.

„Túlságosan jó ajánlatot tett egy nagy múltú klub, nem lehetett nemet mondani. Állok a kihívások elé” – közölte Redknapp, utalva arra az ötmillió fontos összegre, amelyet a Tottenham fizetett a Pompeynak a kivásárlásáért.

Legfrissebb hírek

A DAC legyőzte a Slovant

Légiósok
5 órája

Vasárnapi sportműsor: FTC–Újpest, ZTE–PAFC, ETO FC–Kispest Honvéd

Minden más foci
5 órája

Schäfer András: ünnep és vereség; Végre rangadó lesz a derbi!

E-újság
6 órája

Osztály, vigyázz! – Vincze András publicisztikája

Labdarúgó NB I
6 órája

Odahaza kapott ki a Lens és a Le Havre, iksz a Nice–Le Mans meccsen

Francia labdarúgás
6 órája

Jóban, rosszban – Malonyai Péter jegyzete

Kosárlabda
6 órája

Aubameyang szenzációs, de Luiz Júnior hibái is kellettek a Depor győzelméhez

Spanyol labdarúgás
6 órája

US Open: a top 10-ben kiemelt Fritz kétszettes előnyről kapott ki; kiesett a Roland Garros-döntős is

Tenisz
6 órája