Főszerepben: Kabát Péter csatár

Aligha meglepő, hogy a második félidőben nem a hibázó futballistát, hanem éktársát, Rajczi Pétert éltette a hazai közönség. Nehéz megállapítani, a szurkolók mennyire szánták gúnyolódásnak a rigmusukat, hiszen ekkor az eredményjelző már 0–1-et mutatott.

S hogy mi történt?

Az első 45 percben lesajnált paksiak összekapták magukat, kiszabadultak a hazai présből, s az első valamirevaló helyzetüket értékesítették – nem érdemtelenül. Amíg az újpestiek elszórakozták lehetőségeiket, addig a zöld-fehérek büntettek. Mégsem beszélhetünk hideg zuhanyról, ugyanis a futball örök érvényű, nemzetközi porondon hatványozottan érvényes igazsága magyar pályán is beigazolódott, vagyis az a jó csapat, amelyik kevés helyzetből is a maximumot hozza ki.

A szemmel láthatóan erőtől duzzadó, megalkuvást nem tűrő újpestiek azonban fokozták a nyomást – Kabát Péter pedig összeszedte magát. A futószalagon kialakított helyzetekből egy aztán behullott, s nem érdemtelenül. Zengett-zúgott a „Hajrá, lilák!”, lobogtak a lila-fehér zászlók, az egyenlítő gól jó hatással volt a kedélyekre, de örömtüzek csak akkor gyúltak, amikor már hazai előnyt mutatott a kivetítő. Igaz, akkor sem lehetett hallani hőzöngést vagy káromkodást, amikor még veszni látszott a hazaiak százszázalékos otthoni eredménysora.

„Csak az tud hibázni, aki odaáll, én sajnos rossz döntést hoztam – ismerte el a lefújás után a büntetőt rontó Kabát Péter, aki két góljával a mérkőzés hőse lett. – A szünetben volt időm megnyugodni, s átgondolni a történteket. A csapat újból bizonyította erejét, hiszen felállt a padlóról, úgyhogy nagyon boldog vagyok. A célunk, hogy ne álljunk meg, tartson ki a lendület, a télen ugyanis az első helyen akarunk fordulni!”