Fütyülnek Platinire

M. A. N.M. A. N.
2008.10.19. 02:02
Címkék

A helyi sajtó biztosra vette a keddi Franciaország–Tunézia felkészülési mérkőzés előtt, hogy a kékek esetleges botlása után a régóta kegyvesztett Raymond Domenechnek távoznia kell a válogatott éléről, ám a csapat Benzema és Henry góljaival 3–1-re nyert, így a labdarúgó-szövetség (FFF) nem leváltotta, hanem megerősítette posztján a trénert.

A meccs tehát nem indított el lavinát – pontosabban: nem effélét indított…

A francia kormány ugyanis már a találkozó napján jelezte, nehezményezi, hogy az FFF annak ellenére is hagyta útjára indulni a labdát, hogy a népes tunéziai – elsősorban bevándorlók és leszármazottaik alkotta – szurkolótábor kifütyülte a házigazdák himnuszát. Sőt Nicolas Sarkozy kormányfő kezdeményezte, változtassák meg a szabályokat, hogy hasonló esetben a világ egyetlen pontján se lehessen mérkőzést rendezni.

„Ez az egész teljesen abszurd, hiszen ha a himnuszok kifütyülése miatt le kéne fújni a találkozókat, akkor ugyanezt meg lehetne tenni akkor is, ha egy kapust kirúgásnál pfujjolnak a szurkolók” – fogalmazta meg elsőként a hivatalos választ Sarkozy javaslatára az európai szövetség (UEFA) első embere, Michel Platini.

Az ügy pikantériája, hogy a sportdiplomata maga is francia – Bernard Laporte sportszakállamtitkár éppen ezért nem érti, Platini miért „okvetetlenkedik”.

„Az UEFA elnöke azt nyilatkozik, amit akar. Mindenki tudja a dolgát. A köztársasági elnök és a kormány meg fogja tenni a szükséges lépéseket –

mondta viszontválaszában a kabinetet képviselő Laporte. – A francia törvények szerint a nemzeti himnusz kifütyüléséért hat hónapnyi börtön és hétezerötszáz eurós büntetés jár. Ez pedig nem tartozik az európai testületre.”

Hogy hová fajul a nyilatkozatcsata, egyelőre kérdéses – nyertese mindenesetre már biztosan van: Raymond Domenech.

Róla és a jövőjéről ugyanis most senki sem beszél.

Legfrissebb hírek

Vereségük után a Honvéd ellen javítanának a címvédő győriek

Labdarúgó NB I
27 perce

Vuelta: jelentősen lerövidítették a vasárnapi szakaszt

Kerékpár
27 perce

Fradi elleni gól? Aljosa Matko, az utolsó lila mohikán

Labdarúgó NB I
38 perce

Bognár György: Nem kaptuk el az arányokat a fiatalok és a rutinosak között...

Labdarúgó NB I
1 órája

US Open: Zverev és Gauff is a legjobb tizenhat között

Tenisz
1 órája

A nagyság útja: Roger Federer

Képes Sport
2 órája

MLS: Sallói gólpasszt adott, Gazdag pedig bemutatkozott új csapatában

Légiósok
2 órája

Schäfer András: Mindig bizalmat szavaztak nekem, ha gond volt

Német labdarúgás
3 órája