Csak száraz pályán gyors

HEGYI ANDRÁS, TÓTH ANITAHEGYI ANDRÁS, TÓTH ANITA
Vágólapra másolva!
2008.10.19. 02:02
Címkék
Talmácsi Gábor a második rajtkockából indulhatott a gyorsaságimotoros-világbajnokság Malajziai Nagydíján vasárnap. Mivel a szombati vizes tréningen senki sem tudott javítani, a pénteki időmérő eredménye döntött.

Folyamatosan a maximumra kell törekedni – nagy igazság ez a motorsportban, s ennek a kijelentésnek szombaton (magyar idő szerint kora reggel) újabb nyomatékot adott az időjárás Sepangban. Nem esett ugyan a nyolcadliteres géposztály második időmérő edzésén, előtte viszont szakadt, mintha dézsából öntenék, és a vizes pályán nyilvánvaló volt, senki sem tud javítani az egy nappal korábbi időeredményén. Verhették a fejüket a falba azok, akik nem vették elég komolyan az első időmérést, vagy akik (arra számítván, hogy van még egy tréningjük javítani) nem koncentráltak maximálisan.

A tavalyi világbajnok Talmácsi Gábor szerencsére nem volt közöttük, ő a második helyen végzett pénteken (az utolsó körben csak a sűrű forgalom akadályozta meg abban, hogy tovább faragja időeredményét), s így az első sorból várhatta a lámpa szabad jelzését.

Jó hír a magyar pilótáról, hogy a délelőtti, szárazon megtartott szabadedzést is megnyerte, rossz viszont, hogy délután, vizes aszfalton nemigen tudott labdába rúgni. Huszonkettedik helyezése a tréningen aggodalomra adott okot (pláne, hogy ő évekig valódi esőmenő hírében állt), úgyhogy az Aspar-csapat hamarjában neki is állt megfejteni, mi lehet a gond…

„Nem tudom, mi volt a motorral, de vízen egyszerűen képtelen voltam kanyarodni vele – mondta Talmácsi. – Annyira rossz volt a helyzet, hogy a kanyarokban nem tudtam lerakni a térdemet. A szervizcsapat az edzés után apró darabokra szedte a kettes számú gépet, Jessicát, és szinte atomjaiból építette újra. Talán túl sokszor estem vele, és valami tönkrement, vagy megszorult egy csapágy. Nem tudom, de szombaton egyáltalán nem éreztem a motort.”

A fentiekből következtethető: Talmácsinak a száraz pálya jobban fekszik – tavaly normál körülmények között nagyon megverte itt a mezőnyt. De nincs ezzel másként az edzéselső Andrea Iannone sem, aki amellett, hogy pályafutása során először indulhatott az élről, túl van egy esésen is – szombaton a tréning első köreiben elcsúszott. Rajta kívül még Kojama Tomojosi és Simone Corsi járt hasonlóképpen.

De visszatérve még egy kicsit Talmára: csuklóműtéte óta ez az első verseny, amelyet gyógyszerek nélkül vállalt. A féktávokon ugyan folyamatos a fájdalom a kezében, de tud így versenyezni.

„Szárazon nagyon jó az esélyem, míg vízen… Nos, remélem inkább száraz verseny lesz” – mondta a magyar pilóta az utolsó előtti verseny rajtja előtt, amelyen az a legfőbb célja, hogy Stefan Bradlt (10. rajtkocka) és Simone Corsit (8.) maga mögött tartsa. Kettejükkel küzd ugyanis az év végi ezüstért.

Legfrissebb hírek

Vágy és realitás – N. Pál József publicisztikája

Magyar válogatott
15 perce

Szerdai sportműsor: pályán a Real és a Man. City a klub-vb-n, folytatódik a cselgáncs-vb Budapesten

Minden más foci
15 perce

Adva van a megoldás – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
22 perce

U21-es Eb: francia, portugál gólzápor, olasz–spanyol szalonremi

Minden más foci
48 perce

A River Plate biztos győzelemmel indított a klubvilágbajnokságon

Klub-vb
1 órája

Nottinghami tenisztorna: Stollár negyeddöntős párosban

Tenisz
1 órája

Erste Liga: megtartja tehetséges magyar kapusát a BJA HC

Jégkorong
1 órája

U19-es Eb: 10 gólos német–angol, sima holland meccs

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik