Betapasztja a kritikusok száját
Szép gól volt...Szép gól volt...
Köszönöm, nekem is tetszett – biccentett egyet Torghelle Sándor. – El sem tudja képzelni, mi játszódott le bennem akkor, amikor láttam, hogy a labda a kapuban köt ki.
Alig bírta elviselni, hogy falábúnak nevezték
Kíváncsi lennék rá.
Nem is tudom, mikor éreztem legutóbb ilyen nagy örömöt. Szétcsattantam a boldogságtól, legszívesebben kiszaladtam volna a stadionból, leszakítva magamról a mezt. Tudja, azért is duplán fontos számomra ez a gól, mert ezután talán háttérbe vonulnak a kritikusaim.
Elégtételt érez?
Sokkal többet! Azzal, hogy ismét gólt szereztem a válogatottban, bebizonyítottam mindenkinek, hogy igenis helyem van a magyar csapatban, és Erwin Koeman nem csupán azért hív meg a keretbe, mert egyszerűen nincs más csatár. Bevallom, rosszulestek a kritikák, rossz volt szembesülni a felém irányuló negatív megjegyzésekkel. Elképzelheti, milyen azt hallani, amikor az ember háta mögött arról beszélgetnek, hogy már megint mit keres a válogatottban ez a falábú gyerek. Ezúton üzenném ezeknek az embereknek: jó lenne, ha most már végleg befognák a szájukat!
Kemény szavak...
Nem baj. És kérem is, hogy ezt így írja le, ahogy mondtam. Egyszerűen elegem van az engem érő támadásokból. Láthatják, igenis tudok gólokat szerezni.
Futballozzon mindig dacból, mert így valahogy tényleg jobban megy.
Remélem, látszott a játékomon, égek a vágytól, hogy végre a kapuba találjak. Igen, jól mondja, ahogy magamnak, úgy a kritikusaimnak is szerettem volna bizonyítani. Azt hiszem, sikerült is.
A meccs végén hősként ünnepelték, sokan azt skandálták, hogy „Sanyi, Sanyi!” Őket is hallotta?
Természetesen. Nagyon örültem neki, rendkívül
