Újravizsgálják a mintákat

2008.10.08. 23:27
Címkék

A sporttörténelemben eddig példátlan tettet hajtanak végre a doppingellenőrök. A pekingi olimpián levett ötezer vér, és vizeletmintát újra előveszik a hűtőszekrényekből, és mindet újraelemzik. A lefagyasztott mintákat a Nemzetközi Olimpiai Bizottság lausanne-i laboratóriumában vizsgálják át ismét. A NOB abból az apropóból rendelte el a mindeddig példa nélkül álló intézkedést, hogy a napokban a júliusi Tour de France-on részt vett két kerékpárosról, az olasz Leonardo Piepoliról és a német Stefan Schumacherről derült ki, hogy tiltott szerekkel élt – s az újabb doppingesetek kapcsán az is felvetődött, hogy a sportágat törlik az olimpia műsoráról. Az ismételt kontroll célja az EPO – olyan hormon, amely elősegíti a vörösvértestek termelődését, és ezáltal jobb lesz a sportoló vérellátása – finomított változata, a CERA kimutatása. Schumacher és Piepoli mellett ezzel a szerrel bukott le a Touron az olasz hegyimenő, Riccardo Ricco is. A CERA jelenlétét a nyári olimpia idején nem tudták még kimutatni. Reszkethetnek tehát a szerrel élők, ráadásul a doppingellenőrök újabb meglepetéseket is ígérnek.

Legfrissebb hírek

15 év után, immáron vezetőedzőként tér vissza a West Hamhez Scott Parker – hivatalos

Angol labdarúgás
3 perce

Olaszországban arra számítanak, hogy Modric, Moreira és Ramos sem kezd a Fradi ellen

Európa-liga
5 perce

Bajnokok Ligája minden mennyiségben: médiapartnerség a Nemzeti Sport és az RTL+ között

Bajnokok Ligája
19 perce

Sportlövő-vb: döntős vegyes csapatban a Dénes, Péni puskás páros

Egyéb egyéni
31 perce

Hova menjünk először, ha kipróbálnánk a hegymászást?

Csupasport
35 perce

Dánia: nem volt hordágy a női futballmeccsen, még egy kordont is felajánlottak a sérültnek

Minden más foci
42 perce

Ligetvári Patrik csak arra nem készül, hogy a kapuba kell állnia

Kézilabda
53 perce

Corbu Máriusz hívná édesapját: Mit szólsz ehhez a győzelemhez?

Európa-liga
1 órája