Ronaldo már játékra kész

2008.10.08. 23:27
Címkék

Fejformája leginkább luftballonra hasonlít, a teste pedig egy palackra, ám ezen apróságoktól eltekintve kijelenthető: Ronaldo felépült, és bevetésre kész. A 32 éves brazil gólzsák februárban még a Milan játékosaként súlyos, első ránézésre pályafutást lezáró térdsérülést szenvedett a Livorno elleni olasz bajnoki mérkőzésen, ám megúszta kilenc hónapos kényszerpihenővel. Illetve nyolc hónapossal, mert Bruno Mazziotti fizioterapeuta szerint akár már most pályára léphetne az egyébként súlyproblémákkal küszködő, ráadásul klubcsapat nélküli, jobb híján a segítőkész Flamengo edzéseit látogató Fenomén. „Lassan két hónapja, hogy teljesen felépült – árulta el a szakember. – Már csak a regenerálódási folyamat utolsó része van hátra. Az edzéseken ő is teljes értékű munkát végez, sőt élesben is futballozhat.” A világbajnokságok történetének legeredményesebb gólvágója (15 találat), a kétszeres vb-aranyérmes (1994, 2002) Ronaldo nem tart attól, hogy európai csapat nélkül marad – a Manchester Citynek és a Paris Saint-Germainnek is próbálta, próbálja eladni magát –, sőt arról sem tesz le, hogy a tragédiával felérő 2006-os világbajnokság (negyeddöntő) után ismét magára húzhassa legendás 9-es mezét a selecaóban; megjegyzendő, még három fellépés, és százszoros válogatott lesz. „Engem már rég nem a pénz motivál – mondta a gyógyulása során botrányokba is keveredő Ronaldo. – Azért épültem fel ilyen gyorsan, mert a labda iránti imádat kiölhetetlen belőlem, továbbá szeretném, hogy ne a földön fekvő futballista legyen az utolsó kép az emberek emlékezetében, ami megmaradt Ronaldóról.”

Legfrissebb hírek

Esterházy Márton: Varga Barnabást lehetetlen semlegesíteni a levegőben

Bajnokok Ligája
6 perce

A wimbledoni bajnok Nosková ellen kezd a világelső Ribakina a WTA-vb-n

Tenisz
9 perce

„Egy ekkora ütés önmagában is halálos lehet” – Gellér László a tenerifei futballtragédia orvosi hátteréről

Spanyol labdarúgás
21 perce

BL: Senki állását nem kell megmentenünk – Bruno Fernandes

Bajnokok Ligája
38 perce

Vitek Dárius: Hedajati végigdarálta a mezőnyt

Birkózás
45 perce

Videó: 51 kiállítás egy futballmeccsen, új világcsúcs – tömegverekedés után

Minden más foci
54 perce

NHL: három perccel a vége előtt 4–0 volt az állás, a vége 4–5 lett – videó

Amerikai sportok
1 órája

„Nem szeretnék a futballról beszélni” – Raphinha De Miguelre emlékezett meg az Aston Villa legyőzése után

Bajnokok Ligája
1 órája