Holdbéli tájon „edzett”

2008.10.08. 23:27
Címkék

Megjelent a Sport&Style őszi száma, amelynek egyik különlegessége a Pekingben háromszoros olimpiai ezüstérmes Cseh Lászlóról készült fotósorozat. A magazin az úszófenomént extrém helyszínre, a piliscsabai kőbánya tetejére, egy valóságos holdbéli tájra invitálta, ahol Galambos Dániel tollából izgalmas interjú, míg Garai Gábor fotósnak és Sára Kata stylistnak köszönhetően kuriózumnak számító fotósorozat született.

„Mindannyiunk számára izgalmas feladatot jelentett ez a fotózás. Szerettük volna elérni, hogy Cseh Lászlót ne a megszokott közegében, a medencében láthassák olvasóink, meghökkentő, egyedi hátteret kívántunk adni anyagunknak. Cseh László rendkívül készséges, alázatos volt a munka során, mindent beleadott, hogy jól sikerüljenek a felvételek, amelyekhez ő is jó néhány egyedi ötlettel járult hozzá” – mondta Sal Endre, a lap főszerkesztője, aki a magazin mellett a fotózásról készült werkfilmet (www.pixter. hu/sands) is megtekintésre ajánlja az olvasóknak.

„Fantasztikus élmény volt számomra ez a nap. Megvallom őszintén, minden pillanatát élveztem. Akadtak meglepő kívánságok is, például amikor félig betemetve, a homokban kellett hátúsznom. A képeket látva úgy érzem, igazán minőségi munka született, amelyre érdemes volt időt szánni” – árulta el Cseh László, aki mellett jó néhány magyar sportolót megtalálhatunk az őszi lapszámban. Talmácsi Gábor Havanna-lakótelepi retromotorozása mellett a jégkorongozó Palkovics Krisztián és felesége, Adrienn szenvedélyes, erotikus és rendkívül igényes fotósorozatát láthatjuk. Világklasszis kézilabdakapusunk, Pálinger Katalin rajongói is készülhetnek: franciás arcéllel, ezüstösen csillog az aranyhajú lány.

Legfrissebb hírek

Esterházy Márton: Varga Barnabást lehetetlen semlegesíteni a levegőben

Bajnokok Ligája
6 perce

A wimbledoni bajnok Nosková ellen kezd a világelső Ribakina a WTA-vb-n

Tenisz
9 perce

„Egy ekkora ütés önmagában is halálos lehet” – Gellér László a tenerifei futballtragédia orvosi hátteréről

Spanyol labdarúgás
21 perce

BL: Senki állását nem kell megmentenünk – Bruno Fernandes

Bajnokok Ligája
38 perce

Vitek Dárius: Hedajati végigdarálta a mezőnyt

Birkózás
45 perce

Videó: 51 kiállítás egy futballmeccsen, új világcsúcs – tömegverekedés után

Minden más foci
54 perce

NHL: három perccel a vége előtt 4–0 volt az állás, a vége 4–5 lett – videó

Amerikai sportok
1 órája

„Nem szeretnék a futballról beszélni” – Raphinha De Miguelre emlékezett meg az Aston Villa legyőzése után

Bajnokok Ligája
1 órája