A célok régiek

2008.10.08. 23:27
Címkék

Belecsapott a közepébe a Domino-Honvéd pólócsapata. Az olimpia után, az ünnepléssel egyidőben már jött a Szegeden rendezett gyakorlótorna, a Magyar Kupa-mecscsek, az Euroliga-selejtező, nem maradt tehát idő a szezonnyitóra. Ezt pótolta a csapat szerda délelőtt, mielőtt elutazott Szentesre, az első fordulóból elhalasztott bajnokira. A változás volt a sajtótájékoztató jelszava, újszerű fizetési rendszer lépett életbe a Kőér utcában, aminek oka és következménye is a nagy jövés-menés, ami a nyáron végbement. A férficsapattól heten távoztak, és heten érkeztek, plusz az új vezetőedző, Vad Lajos. Az állandóságot jelenti viszont a T-Mobile, amely a tavasz végén két évvel meghosszabbította névadó szponzori szerződését, és még tovább, hat-nyolc évre tervez.

Az új rendszer lényege, hogy négy olimpiai bajnoka (Gergely István, Molnár Tamás, Székely Bulcsú, Vári Attila) mellé tehetségeket hoz, és az utánpótlásra koncentrál a klub, hogy az aktuális tervidőszak végére abból meríthessen. A fizetések úgy változtak, hogy csökkentett alapfizetéshez jönnek az eredményekhez kötött bónuszok, amelyekkel összességében jobban is járhatnak a pólósok. Az elvárások nagyok, a férficsapatnak az Magyar Kupában döntőbe, a bajnokságban elődöntőbe, az Euroligában pedig ahhoz közel kell jutnia, míg a hölgyeknek a bajnoki címvédés és a BEK négyes döntője fizet.

A továbbra is Domino-Honvéd néven futó egyesület az átépítés helyett csak kicsinosított Kőér utcai uszodában médiabarát intézkedéseket hozott, és új honlappal is készül.

A férficsapat esti, idegenbeli meccsén nem hagyott kétséget a céljai felől: a Szentes 0–10-et követően tudott először gólt szerezni. A második félidőben időnként szellemes játékkal rukkolt ki a Szentes, de a Honvéd-győzelem sima volt.

Legfrissebb hírek

Esterházy Márton: Varga Barnabást lehetetlen semlegesíteni a levegőben

Bajnokok Ligája
5 perce

A wimbledoni bajnok Nosková ellen kezd a világelső Ribakina a WTA-vb-n

Tenisz
8 perce

„Egy ekkora ütés önmagában is halálos lehet” – Gellér László a tenerifei futballtragédia orvosi hátteréről

Spanyol labdarúgás
20 perce

BL: Senki állását nem kell megmentenünk – Bruno Fernandes

Bajnokok Ligája
37 perce

Vitek Dárius: Hedajati végigdarálta a mezőnyt

Birkózás
44 perce

Videó: 51 kiállítás egy futballmeccsen, új világcsúcs – tömegverekedés után

Minden más foci
53 perce

NHL: három perccel a vége előtt 4–0 volt az állás, a vége 4–5 lett – videó

Amerikai sportok
1 órája

„Nem szeretnék a futballról beszélni” – Raphinha De Miguelre emlékezett meg az Aston Villa legyőzése után

Bajnokok Ligája
1 órája