Tovább tart a varázslat

Kolozsvárinak kell lenni? Ez ön magában nem elég, mert a város másik, történelmileg „ellenséges” csapatának, az „U”-nak hagyományosan több szurkolója és számottevőbb élvonalbeli múltja van. Vagy a románok csapata a CFR? Ez sem igaz, mert a román közvélemény mindig „fázik” a gondolattól, hogy erdélyi klub képviselje Romániát a BLben bajnokcsapatként, ráadásul román játékos alig akad a kezdőben. Netán a magyarok klubja a kolozsvári vasutas? Ez sem állja meg a helyét, mert noha kétségtelen a helyi és az anyaországi magyarok rokonszenve, meg a magyar tulajdonos, Pászkány Árpád kulcsszerepe a sikerekben, a klub menedzsmentje kényesen vigyáz arra, hogy ne illethesse a CFR-t az a vád, hogy „magyar csapat”. Nincs a keretben magyar futballista, s a szakmai stábban is egyedül a fizioterapeuta Bartha Gábor magyar anyanyelvű, azt meg csak a bennfentesek tudják, hogy a siker új erdélyi jelképét, a mozdony elejét formázó CFRcímert helyi grafikus, Könczey Elemér tervezte. Pusztán az a tény, hogy sokan következetesen számon tartják az efféle apróságokat, s hogy makacsul él a pletyka, hogy valójában Demján Sándor magyar üzletember áll a klub mögött, bizonyíték arra, hogy a hazai foci sok, kudarcoktól megviselt híve áhítja: legyen már egy magyarnak mondható sikercsapat a futballban.

Még akkor is, ha a CFR – ha tetszik, ha nem – nem az.

Az önálló magyar szurkolói csoportnak, a „KVSC Galerinek” egyébként 475 tagja van, s az ő akciójuk volt, hogy kis bordó és fehér zászlócskákat helyeztek el kétnapos munkával a stadion húszezernyi ülőhelye mellé a meccs előtt – tudtuk meg az egyik idősebb „galeritagtól”, Boros Tibortól, aki maga is lelkesen segédkezett a zászlópakolásban. A klub mindennapjai egyszerűen illeszkednek a környező valóságba: a világ nem fekete és fehér Erdélyben sem. Egy átalakulóban lévő társadalom már régen félig sem magyar városában egy széles látókörű, több nyelvet beszélő tulajdonos olyan együttest hozott létre, amely az új világ adottságainak és saját gazdasági erejének köszönhetően kiváló portugál, argentin, brazil, uruguayi, elefántcsontparti, kanadai és ki tudja még, hova valósi játékosok, illetve olasz edző révén immár a BL csoportkörénél tart. És számít mindenkinek a rokonszenvére, aki Portugáliától Székelyföldig és Budapesttől Németországig szeretni tud egy sokszínű erdélyi klubot, amely nem mellesleg Románia legrégebbi sportegyesülete és utódja a magyar bajnokságban 1944-ben bronzérmet nyerő KAC-nak is. No de nem olyan nagy csoda ma már ez a sokszínűség, hiszen ki merné azt mondani, hogy a Chelsea angol csapat? Éppenséggel a kolozsváriak szerdai ellenfele is nemzetközi konglomerátum orosz többségi tulajdonossal, afrikai, francia, portugál meg cseh játékosokkal, angol hagyományokkal, távol-keleti szurkolók millióival. A CFR-stadion folyosóján a keddi edzések után ellenfélként érkező portugál, brazil és elefántcsontparti labdarúgók ölelgették egymást ilyenolyan régi ismeretségek okán. Milyen abszurd is a világ: amíg a CFR-nek nincs hivatalos magyar honlapja, a Chelsea-nek van délkoreai vagy kínai.

Ezeken a furcsaságokon lehet még meditálni, de a lényeg az, hogy a román bajnok CFR máris új fejezetet nyitott a román és a Kárpát-medencei futball történetében, és nagyon sokan várják izgatottan, hogy a hétéves sikertörténet folytatódik-e a nemzetközi elitben is. Évről évre sokat lépett előre a klub, most éppen infrastrukturálisan (is) hatalmasat kellett fejlődnie, hiszen a BL-hez azért már modern stadion kell – olyan, amilyen Magyarországon nincs is. Ha azt nézzük, hogy fél éve még salakos edzőpálya állt a ma majdnem tízezres új fedett lelátó helyén, ahol a sajtóhely, a kameraállások és még egy sor elengedhetetlen objektum jött létre, akkor minden elismerést megérdemel Pászkány Árpád menedzsmentje, de azért persze így is vicces volt, hogy a meccs előestéjén még hegesztették a vasszerkezetet, festették az oszlopokat, aszfaltozták a parkolót, és láthatóan felgyorsult a munka, amikor a klubtulajdonos a polgármesterrel megérkezett, hogy elégedetten megszemlélje, „hogyan is állunk”.

A hegytetőn épült stadion hangulata egyébként emlékeztet kissé a Liverpool otthonára, ott is fel kell sétálni a város tetejére a pályához, s ugyanúgy családi házak, csöndes utcák veszik körbe az arénát. Persze az ez alkalommal az út mentén végig elhelyezett román és EU-zászlók nem kompenzálhatták a sajátos helyi hangulatot, amelynek legszembetűnőbb megtestesüléseként rozzant Daciákból kipakoló, a környező falvakból érkező szotyolaárus nénik lepték el a stadiont környékét…

De a múlt és a jövő találkozott itt, mert a szotyiárus nénikék feje fölött ott tornyosult a CFR új, óriás eredményjelzője, amely önmagában annyiba (kétszázötvenmillió forintba) került, amennyi egy szerényebb magyar NB I-es klub éves költségvetése. Ez a pénz azonban csak a csoportkör már biztos jegybevételéből megtérül, vagyis hozzánk képest más dimenzióban működik a CFR 1907 Cluj, még akkor is, ha a sajtóhely asztalaiba épített konnektorokban természetesen nem volt áram…

Az erdélyi magyar sportújságíró kollégák azonban joggal mondhatták nekünk: „Tizenhárom éve mi mentünk az Üllői útra, hogy megcsodáljuk a Bajnokok Ligáját, most viszont ti jöttök ide, a Gépész utcába jó futballt látni.”

Erre bizony nem volt mit mondani, s az első hírek szerint ugyanide igyekezett ezúttal Roman Abramovics is, akinek az érkezésével tucatnyi román televízió és rádióadó foglalkozott egyszerre, lélegzet-visszafojtva várták, mikor szivárog ki valamilyen bizalmas információ a repülőtérről az orosz üzletember különgépének várható leszállásáról. Végül azonban ő nem érkezett meg, szemben mindenkivel, aki a román futballban számít, hogy megnézzék, mire képes a kis erdélyi vasutascsapat a világ talán leggazdagabb klubjával szemben.