A történet olyannyira magya ros, hogy szinte vicces ezzel kezdeni. Amikor az 1989-es születésűek csapata (az elitkörben Portugáliát, az Eb-n Bulgáriát és Spanyolországot legyőzve) a kontinens legjobb négy együttese közé verekedte magát, a játékosok mellett a szerény, mindig készséges és jókedélyű Sisa Tibor volt a legnépszerűbb ember a honi futballéletben.
Talán ez volt a baj – sokak szerint.
A csapat ugyanis kiharcolta a jövő évi egyiptomi világbajnokságon való részvétel jogát, de mert ez egy előre nem tervezett torna(…), az MLSZ-nek döntenie kellett arról, ki irányítsa a gárdát a vb-n. A józan paraszti ésszel gondolkodók szerint egyértelmű, hogy az vigye tovább a csapatot, aki eljuttatta oda, de nálunk nem így mennek a dolgok. Korábban már beszámoltunk róla: a júliusi, olaszok elleni elődöntő (0–1) óta senki sem egyeztetett Sisa Tiborral. Az MLSZ az ezt kifogásoló írásunk megjelenésének napján kihirdette: egy team vezeti majd az utánpótláscsapatokat, amelyet Jámbor László koordinál, és amelynek nem tagja a 21 évesekkel Belgrádban 8–0-s vereséget szenvedő Várhidi Péter, de Sisa Tibor igen.
„Találkoztam Elbert Gábor főtitkár úrral, és békében elváltunk egymástól – sóhajtott nagyot Sisa Tibor. – Amikor a most alakuló teamről Jámbor Lászlóval beszélgettem, világosan értésemre adta: az történik, amit ő mond. Most idekerült Wilco van Buuren, így én már nem kellenék oda. Egyértelművé vált számomra, hogy az eddigi önállóságom nagy mértékben csorbulna, ezért úgy érzem, az a korrekt, ha távozásommal segítem az új elképzelést.”
Világos a helyzet, csakhogy Kisteleki István korábban úgy fogalmazott: a tudás hiányzik a magyar futballból, azt kell importálnunk. Alighanem ennek a jele az Ajaxnál is dolgozó egykori kosárlabdatréner, Jámbor László és most a holland Wilco van Buuren megjelenése is. Miért baj tehát, ha valaki segítő szándékkal elmondja a véleményét?
„Eddig is teammunkában dolgoztam a segítőimmel – mondta Sisa Tibor. – És ha volt jó meglátás, akkor beillesztettük a közös munkába, de itt most végrehajtószerep jutott volna nekem. Azt mondják, ha a fiatal fülemülét varjak közé teszik, megtanul károgni. De én nem vagyok már fiatal, másrészt szerintem az sem baj, ha a fülemüle a saját nyelvén rendesen beszél.”
Baj inkább azzal volna, amiről korábban is írtunk: két hónap alatt nem tudta eldönteni az elnökség, mi is legyen Sisa Tiborral. Más futballkultúrájú országokban a szövetség nem győzne hálálkodni, hogy végre valaki minőségi munkát végzett, de itt a jelek szerint nem ez a módi.
Sisa Tibor tehát elköszönt, és nincs kizárva, hogy hamarosan újra klubedző lesz.
„Voltak, vannak megkereséseim, sőt a nyáron érkezett egy busás ajánlat az arab világból – mondta Sisa Tibor. – De akkor az MLSZ-re vártam, abban bízva, hogy önállóan, felelősségteljesen dolgozhatom az U20-as vagy az U19-es csapatnál. A várakozás közben elúszott néhány lehetőségem, de ez magánügy. Annyit papoltam a srácoknak a címeres mezről, a szent koronáról, a nemzeti színek fontosságáról, a hazáról, hogy nem is tehettem mást, vártam a döntést. Nincs bennem harag, az MLSZ-szel közösen beláttuk, hogy az új teamhez túl önálló lennék. Hétszer lépett egy osztállyal feljebb az a csapat, amelynél dolgoztam, így megtanultam: mindig és mindig menni kell tovább, dolgozni és újra bizonyítani. Higgye el, senkire sem haragszom, és tudom magamról, hogy a siker nem változtatott meg: ha vásárolni megyünk a nejemmel, az Eb-bronz miatt nem várom el, hogy most már ő cipelje a szatyrot, és a falumban továbbra is előre köszönök a szomszéd Mari néninek. Azt mondják, az utolsó percekben lepereg előttünk életünk filmje, nos, egy kép előttem lesz akkor is. Vigyázzba állva hallgatom a Himnuszt, és a kispadunkkal szembeni lelátót beborítják a piros-fehér-zöld zászlók…”
