Josip Cutuk kontrollon

2008.10.01. 00:51
Címkék

Szerdán újra edzésbe állhat Josip Cutuk. Az Újpest védője a szombati, Honvéd elleni (1–1) bajnoki 8. percében maradt lent a gyepen egy ütközést követően, és habár az idén már három gólnál járó hátvéd megpróbált tovább futballozni, Szentes Lázár később kénytelen volt lecserélni őt. Az első diagnózis szerint súlyosnak tűnt a térdsérülése, ám a vasárnapi és hétfői orvosi vizsgálatok megállapították: a bosnyák játékosnak a szalagja és az izma sem szakadt el, a hátsó térdszalagok azonban megrándultak, ezért a játékosnak két-három napot mindenképpen pihennie kellett. Josip Cutuk szerdán kontrollvizsgálaton vesz részt, ahol eldől, együtt edzhet-e a csapattal, vagy további regenerációra van szükség.

Legfrissebb hírek

Terepkerékpár: három magyar indul a hollandiai Eb-n

Utánpótlássport
2 perce

Férfi kézi Eb-selejtező: Magyarország–Montenegró

Kézilabda
14 perce

Európa-liga: Dibusz az idényben először véd az alapszakaszban, Modric a padon a hazaiaknál – kezdők

Európa-liga
16 perce

Eltemették a Tenerife kedden elhunyt labdarúgóját

Spanyol labdarúgás
18 perce

„Kértem, hogy maradjon, de el kell fogadnom a döntését” – Jorge Jesus Cristiano Ronaldóról

Minden más foci
58 perce

Az évezred eddigi legjobb eredményét érte el a magyar birkózás a 2026-os világbajnokságokon

Birkózás
1 órája

A Ferrari a saját démonaival küzd, a Mercedes koronázásra készül Brazíliában

F1
1 órája

Jégkorong: az orosz külügyminisztérium szerint Kanada semmibe veszi a nemzetközi sport szabályait

Jégkorong
1 órája