Fradi-gólzápor Székesfehérváron

Vágólapra másolva!
2008.10.01. 00:51
Címkék

Rakétagyorsasággal eldöntötte a Fradi az Alba Volán II elleni mérkőzést, a zöld-fehéreknek nyolc perc elég volt ahhoz, hogy megroggyantsák a fehérvári ifjakat. Szinte akadálytalanul juthattak el a Volán harmadába, és az első húsz percben a hazai bekkek díszkíséretében akkor ütöttek gólt, amikor akartak.

A negyedórás pihenő alatt Kóger István lelket vert fiaiba, a folytatásban egy teljesen más Volán korcsolyázott ki. Két perc alatt Rajz Attila kétszer, Meretei Márkó egyszer vette be a ferencvárosi ketrecet, ekkor már bizakodni kezdtek a kék-fehér hívek. A vendégek azonban nem ijedtek meg, sőt kihasználva a fehérvári védelem bizonytalankodásait, növelni tudták előnyüket.

A záró játékrészt dicséretesen végighajtották a felek, s bár a fővárosi gárda már nem összpontosított annyira, így sem veszélyeztette semmi nagy különbségű győzelmét.

Jót tett a miskolciak önbizalmának a legutóbbi, Ferencváros elleni győzelem, a Jegesmedvék remekül kezdték a találkozót, rögtön az első előnyüket gólra váltották a hazaiak ellen, ahonnan több alapember (Bobby Davis, Holéczy Roger, Gröschl Tamás, Kangyal Balázs) is hiányzott, s egyharmadnyi játék után 3–1-es vezetésre tettek szert. A második játékrészre sokkal agilisabb Stars jött ki, a középső húsz percben alig volt a hazaiak harmadában a korong, a Miskolc viszont sorozatban kapta a gólokat, közülük nem egy óriási potya volt, és ez olyannyira megbénította az együttest, hogy elöl Dányi Róbert ziccerből is képtelen volt betalálni. Az első harmadot leszámítva a Stars tökéletesen kiszolgálta káposztásmegyeri közönségét.

Legfrissebb hírek

Tovább íródik a Camp Nou-saga: most október közepe az újranyitás várható időpontja

Bajnokok Ligája
20 perce

Gyorsaságimotoros-vb: megműtötték Jorge Martín törött kulcscsontját

Egyéb autó-motor
21 perce

Hibátlanul menetel a címvédő Eagles, de az elkapója háborog

Amerikai sportok
29 perce

Paula Badosa 2026-ig nem játszik több teniszversenyen

Tenisz
52 perce

Nem elég a bemelegítés – a porcerősítő az aktív életmód alappillére

Egyéb egyéni
1 órája

Rummenigge: A Newcastle-nél „idióták” dolgoznak

Német labdarúgás
1 órája

Focipálya a hallássérülteknek

Minden más foci
1 órája

Golovin Vlagyimir lezárta a Szöllösi-Schatzl-kérdést: „Én nem értettem félre semmit”

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik