Erő itt, szerencse ott

Vágólapra másolva!
2008.10.01. 00:51
Címkék
Felettébb értékes három pontot szerzett Szentpéterváron a Real Madrid, amely óriási nyomás alatt futballozva verte vissza a Zenit-rohamokat, és végül 2–1-re megnyerte a mérkőzést. A spanyoloknak hat, az oroszoknak nulla pontjuk van két forduló után – pedig...

Kedden mintha más napra éb redt volna Szentpétervár. A város büszkesége, az UEFA- és európai Szuperkupa-győztes Zenit fennállása első hazai Bajnokok Ligája-mérkőzésére készült, és hogy teljes legyen az ünnepi hangulat, e jeles alkalomból a világhírű, kilencszeres BEK-/BLelső Real Madrid tette tiszteletét a Petrovszkij Stadionban.

Minthogy a Zenit kikapott a BL-nyitányon a Juventus vendégeként, Dick Advocaat együttese három pontért indult harcba a csípős hidegben, amely a legkevésbé sincs a spanyolok ínyére; jellemző, hogy a madridiak eddigi hét, oroszországi vendégjátékát mindössze egyszer koronázta siker, három-három döntetlen és vereség mellett. Sőt az elmúlt négy BL-idényben egyszer sem nyerték meg első idegenbeli meccsüket (egy döntetlen, három zakó), nem véletlen, hogy Bernd Schuster vezetőedző nagyon fogadkozott az öszszecsapás előtt. A túloldalon Advocaat külön kiemelte, hogy az ellenfélre való tekintettel a siker érdekében nem ártana a szerencsével is „cimborálni” – és milyen érdekes, Fortuna éppen az övéit hagyta cserben.

Az Ivica Krizanac helyére a védelembe kerülő Tomás Hubocan már a negyedik percben betalált, csak éppen a saját kapujába: miközben Ruud van Nistelrooyjal birkózott az öt és feles környékén, olyan ügyetlenül ért hozzá a belőtt labdához, hogy az a lábáról Vjacseszlav Malafejev kapujába került. Azt is tegyük hozzá, hogy Rafael van der Vaart beadása előtt elcsúszott az őt őrző Igor Gyenyiszov...

Helyzet itt, helyzet ott, mígnem góllá érett a Zenit nyomása. A szélen elviharzó Andrej Arsavin centerezését követően a célszemélynek, Pavel Pogrebnjaknak magas volt a labda, de érkezett Danny, ő pedig nem hibázott. Az őrült első félidő érdemben persze nem ért véget, mint ahogy a hazaiak balszerencsesorozata sem. Van der Vaart beadása után a labda irányt változtatott Sébastien Puygrenier-n, így lett jó Van Nistelrooynak, aki megszerezte „hatszázadik” lesipuskás gólját. Ekkor a 31. percben járt a mérkőzés, és akár 3–3at is mutathatott volna az eredményjelző.

A szerencsén kívül egyébként Massimo Busaccát is átkozhatták a szentpéterváriak, mert a játékvezető indokolatlanul fújta le az első félidőt, éppen a hazaiak szöglete előtt, a második elején pedig egy büntetőt kértek számon rajta, talán nem is alaptalanul. Ami viszont tény: a Real ragyogóan alkalmazta a lestaktikát, az állandó gólveszélyt jelentő Pogrebnjakra nagyon ügyelt az elhárítás (volt, hogy négyen vették körül), és elsősorban hollandjai, no meg Higuaín révén igyekezett rettegésben tartani az elképesztő iramot diktáló orosz bajnokot.

Fortuna azonban látványosan cserbenhagyta a Zenitet. Helyhiány miatt nem részleteznénk, mi mindent úszott meg a Real, de például Arsavin a kapufát találta el; ha meg már mindenki verve volt, ott tornyosult a kegyelmi állapotban – majdnem azt írtuk, aranylabdás formában (...) – védő Iker Casillas.

Az utolsó negyedórában a hitetlenkedő, hevesen gesztikuláló Advocaat kis híján berohant a pályára, de a történtekből kiindulva ő is legfeljebb kapufáig jutott volna, avagy e mérkőzés kapcsán is megállapíthattuk: a futball nem mindig igazságos sportág.

Ami pedig a folytatást illeti: a bevallottan három pontért érkező madridiak kettőből kettőt nyertek, útban vannak tehát a továbbjutás felé, míg a két vereséggel álló oroszoknak mármár csodára van szükségük a nyolcaddöntőbe kerülés érdekében.

Ha ez elmarad, még az is előfordulhat, hogy a következő idényben nem léphet fel az európai kupaporondra a Zenit...

Legfrissebb hírek

Tovább íródik a Camp Nou-saga: most október közepe az újranyitás várható időpontja

Bajnokok Ligája
20 perce

Gyorsaságimotoros-vb: megműtötték Jorge Martín törött kulcscsontját

Egyéb autó-motor
21 perce

Hibátlanul menetel a címvédő Eagles, de az elkapója háborog

Amerikai sportok
29 perce

Paula Badosa 2026-ig nem játszik több teniszversenyen

Tenisz
52 perce

Nem elég a bemelegítés – a porcerősítő az aktív életmód alappillére

Egyéb egyéni
1 órája

Rummenigge: A Newcastle-nél „idióták” dolgoznak

Német labdarúgás
1 órája

Focipálya a hallássérülteknek

Minden más foci
1 órája

Golovin Vlagyimir lezárta a Szöllösi-Schatzl-kérdést: „Én nem értettem félre semmit”

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik