Elég volt az előny

R. B. B.R. B. B.
2008.09.21. 00:53
Címkék

Az utolsó előtti hegyi szakaszt kellett teljesítenie pénteken a Spanyol körverseny mezőnyének, azonban kicsi volt az esély arra, hogy változik az összetett élmezőnye, mivel a második hegy csúcsától még 56 kilométer volt a segoviai befutóig. Az első kategóriás emelkedőn azért Carlos Sastre próbálkozott, ám a Tour-győztesre szorosan tapadtak riválisai, így az esélyeseket felvonultató boly csupán anynyit ért el, hogy befogta a szökevényeket. A lejtmenetben aztán összezárt a mezőny, eközben hárman megszöktek. A szűk egy perccel vezető trióból végül duó lett, a különbség pedig rohamosan csökkent, de a befutóra maradt még tizenegy másodperc. Az etap első helyéért David Arroyo és Vaszil Kirjenka vívott nagy harcot, amelyet a Caisse d’Epargne bringása, Arroyo nyert meg, akinek ez volt az első Vuelta-szakaszgyőzelme. Összetettben továbbra is a spanyol Alberto Contador vezet.

Legfrissebb hírek

Gyönyörű „rakéta”: elképesztő dobás döntött a török kosárbajnokságban – VIDEÓ

Kosárlabda
1 perce

Bolla Bendegúz: Összességében kontrolláltuk a játékot

Magyar válogatott
11 perce

Elhunyt az NBA történetének első MVP-díjazottja

Amerikai sportok
19 perce

A góllövésbe belesérülő Mbappé elhagyta a válogatottat, visszatér Madridba

Francia labdarúgás
39 perce

Izgalmas meccsre számít a norvég kézikapitány a magyarok ellen

Kézilabda
53 perce

Kárpátalján némán dobbant a szív

Minden más foci
1 órája

Tóth Balázs: Sajnos túl könnyű gólt kaptunk

Magyar válogatott
1 órája

Értékelje a magyar labdarúgó-válogatott játékosainak Ukrajna elleni teljesítményét!

Magyar válogatott
1 órája