Krkic bemutatkozott

M. A. N.M. A. N.
Vágólapra másolva!
2008.09.12. 06:04
Címkék

Bár hét hónappal ezelőtt a Franciaország elleni mérkőzésre Luis Aragonés már meghívta a válogatott keretébe – sőt az Európa-bajnokságra is csábította –, Bojan Krkicnek szerda estig várnia kellett, hogy bemutatkozhasson a selección színeiben. A Barcelona apai ágon szerb származású tehetsége előbb egy jelentéktelen gyomorrontás, majd személyes okok miatt halasztotta el első meccsét a válogatottban. Az új kapitány, Vicente del Bosque eddigi két mérkőzésén Bojan – nehezen kiejthető vezetékneve miatt Spanyolországban így ismerik – már ott ült a kispadon, ám szerda estig türelmesnek kellett lennie: a 18 éves és 13 napos támadó a második félidő közepén váltotta Santiago Cazorlát.

A korábban magabiztos előnyt szerző együttes számára ekkor már csak a gólkülönbség lehetett kérdés; az igen aktív Krkic pedig kétszer is lehetőséget kapott, ám a 88. percben Roman Berezovszkij látványos vetődéssel hárította lövését, a lefújás előtt pedig nagy helyzetben rosszul kezelte le a labdát.

Az ennek ellenére újabb találatokat szerző spanyol válogatott győzelmével máris az élre állt az 5. csoportban.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: 26 meccs a Magyar Kupában

Birkózás
3 órája

Nagycsoportosok – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
3 órája

Jöhet az i-re a pont! – Szendrei Zoltán jegyzete

Atlétika
3 órája

Fradi-drukkerek ellen játszik a Ferencváros; Halász Bence történelmet írhat Tokióban

E-újság
3 órája

Továbbra is veretlen az Elche, ezúttal Sevillából rabolt pontot a La Liga újonca

Spanyol labdarúgás
3 órája

Udvardy Panna kikapott francia ellenfelétől, nem jutott négy közé Sao Paulóban

Tenisz
3 órája

Európai kézilabdaligák: Hanusz Egon hat gól lőtt Elzászban

Kézilabda
4 órája

A Marseille szinte végig emberelőnyben játszva győzte le a Lorient-t

Francia labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik