Amikor a nyáron Augsburgba szerződött, többször nyilatkozta: célja, hogy visszakerüljön a válogatottba. Gondolta volna, hogy ilyen gyorsan, éppen a vébéselejtezők előtt teljesül a kívánsága?Amikor a nyáron Augsburgba szerződött, többször nyilatkozta: célja, hogy visszakerüljön a válogatottba. Gondolta volna, hogy ilyen gyorsan, éppen a vébéselejtezők előtt teljesül a kívánsága?
Csak reménykedhettem benne – ismerte el Torghelle Sándor. – Amikor megláttam a dánok elleni huszonnégyes, bő keretet, meg sem fordult a fejemben, hogy végül mégis meghívót kapok. Aztán telefonon szóltak, hogy Erwin Koeman számítana rám, a nagy meglepetéstől pedig hirtelen még a szavam is elakadt.
Eddigi utolsó válogatott mérkőzését majdnem két esztendeje, Kanada ellen játszotta, aztán – többek között a fiatalításra hivatkozva – megfeledkeztek önről idehaza…
Inkább úgy mondanám, hogy egyetlen ember felejtett el.
Nyugodtan nevesítse: az akkori kapitány, Várhidi Péter volt az…
…aki kerek perec kijelentette, hogy nem számít rám. Én meg tudomásul vettem a döntését. Nincs bennem sértettség vagy dac. Akkoriban a görög PAOK játékosa voltam, és elismerem: a teljesítményemmel nem szolgáltam rá a kerettagságra. Más kérdés, hogy Várhidi Péter akkor is kitartott volna az elképzelése mellett, ha klubcsapatomban számolatlanul rugdosom a gólokat.
Egy korábbi interjúban azt mondta, hogy ha az olasz és az angol második ligából többen is bekerülhetnek a válogatottba, akkor ez önnek is összejöhet Augsburgból; sőt feltette a kérdést: ha máshonnan meccsek nélkül, a kispadról is el lehet jutni a keretig, akkor folyamatosan futballozva miért ne sikerülhetne? Némi rosszmájúságot érzek a felvetés mögött…
Pedig szó sincs arról, hogy cinikusan fogalmaztam volna. Ezek ugyanis tények. Megkértek, hasonlítsam össze a német másodosztályt más ligákkal, és arra jutottam, hogy a Bundesliga kettő sok másikkal felveszi a versenyt. Nálunk ugyanúgy szép számmal játszanak válogatott futballisták, mint másutt, vagyis semmivel sem nehezebb innen bekerülni a nemzeti csapatba.
A holland kapitány többször hangsúlyozta, hogy csatárposzton gondjai vannak. Mégis csak két vérbeli támadó, Rudolf Gergely és ön készülhet a dánok elleni tétmeccsre. Nem furcsa a helyzet? Hiszen most már nem illene kísérletezgetni.
Azt vettem észre, hogy nem feltétlenül kell vérbeli támadónak szerepelnie az ék helyén. Egyébként pedig úgy vélem: a védelem és a középpálya összetétele sokkal fontosabb. Ezekre a helyekre kell megtalálni azt a hat-hét játékost, aki a válogatott gerincét alkothatja. Csatárposzton több lehetőség nyílik próbálgatásra, és általában az aktuális forma dönt arról, ki kerül be. A bajnokságot három góllal kezdtem, szóval ha lehetőséghez jutok, mindent megteszek, hogy ne csak ideiglenes megoldásként gondoljanak rám. Brusztolok, csúszom-mászom majd, a harci kedvem kicsit sem csökkent.
Ugyanaz az agresszív stílusú csatár, mint korábban megszokhattuk?
Ha erre céloz: nem tanultam meg tíz védőt kicselezni.
Ennek ellentmond, hogy az Ahlen ellen ritkán látható, látványos, ollózó mozdulattal szerzett gólt.
Megpróbáltam, s összejött. De még a legtechnikásabb játékosok sem képesek minden héten ilyet csinálni. Biztos vagyok benne, hogy sajnos éveknek kell eltelnie, mire nekem is újból sikerül.
Vajon a magyar válogatott ideje elérkezett már? Mire lehetünk képesek?
Ha úgy megyünk fel a dánok ellen a pályára, hogy: „Úristen, mi lesz itt?”, máris felejtsük el az egészet… Nem szabad félni, el kell hinnünk, hogy bárkivel felvehetjük a versenyt. Így lehet esélyünk a jó szereplésre. Persze tisztában vagyok vele, hogy nem elég a lelkesedés és az optimizmus, ha nem párosul jó játékkal, valamint némi szerencsével is.
Beszélt már Erwin Koemannal?
Nem, Szekeres Tamás technikai igazgató hívott fel, hogy jöjjek haza.
Mert mintha csak a holland szakembert hallottuk volna az imént az esélyekről nyilatkozni.
Pedig higgye el, nem beszéltünk össze.
