Ötössel kezdett a PSV

2008.08.31. 02:49
Címkék

A jelek szerint a PSV futballistái nem felejtették el, hogy a tavasszal egyedül az Utrecht tudta legyőzni őket az Eredivisie-ben. A sorozatban ötödik bajnoki elsőségükre hajtó eindhoveniek stílszerűen öt gólt szerezve verték meg riválisukat (5–1) a nyitányon: az első félidő hajrájában a védelmi hibákat kihasználva jutott tetemes előnyhöz a címvédő, és ezzel el is döntötte a három pont sorsát. Fájó viszont, hogy Dzsudzsák Balázsnak csak epizódszerep jutott a találkozón, a 78. percben küldte őt pályára a PSV régi-új edzője, Huub Stevens.

„A három pontnak természetesen örülök, de egyáltalán nem vagyok boldog, mert úgy fest, új szerephez kell hozzászoknom –

mondta lapunknak Dzsudzsák Balázs, akinek a helyén az új szerzemény, az ezúttal egy gólt szerző 21 éves Nordin Amrabat kezdett. – Igen, Stevens őt preferálja, de ha belepusztulok, akkor sem adom fel a harcot, ennél ugyanis több lehetőségre vágyom, jóval többre. Egyébként fölényes győzelem ide vagy oda, egyáltalán nem játszottunk jól, az első félidőben mintha egyik csapat sem akart volna támadni.”

Hogy mikor érkezik el a pillanat, amikor látványos játékot mutat be a PSV, nem tudni, merthogy Stevens még nagyobb hangsúlyt fektet a védekezésre, mint elődje, Sef Vergoossen...

Legfrissebb hírek

Nehezen nyert a Ferencváros, de vezeti a női labdarúgó NB I tabelláját

Labdarúgó NB I
2 perce

NB I: hamar vezetést szerzett a Kispest az MTK otthonában.

Labdarúgó NB I
8 perce

Málagában szerezte meg első idegenbeli győzelmét a Racing Santander

Spanyol labdarúgás
8 perce

NB II: Videoton FC Fehérvár–BVSC-Zugló

Labdarúgó NB II
9 perce

NB II: Gyirmót FC Győr–Tiszakécskei LC

Labdarúgó NB II
12 perce

Ötéves szerződéshosszabbítást írtak alá az F1 brazíliai helyszínével

F1
20 perce

Verstappen átvette a vezetést, de vasárnap a mezőny végére sorolják Brazíliában

F1
26 perce

Nyílt vízi úszás: Betlehem Dávid ezüstérmes 3 km-en a cancúni vk-viadalon

Úszás
32 perce