Ha jól sejtem, augusztus nyolcadikát sosem feledi. Ha jól sejtem, augusztus nyolcadikát sosem feledi.
Biztos lehet benne! – felelte Kammerer Zoltán. – Csodálatos érzés volt a magyar zászlót vinni a megnyitón, szó szerint felemelő… Fárasztó volt a négyórás álldogálás, a derekamat meg is viselte, de a két percért, amikor több mint százezer néző előtt bevezethettem a magyar csapatot, megérte. Még úgy is, hogy nehéz volt a lobogó – amikor először felemeltem, meg is lepődtem, milyen könnyű, gondoltam, jól mutatok majd, ha egy kézzel szambázok vele, végül örültem, hogy kettővel elbírtam.
Az itteni körülményeket hogyan viseli?
Nem olyan vészesek. Már kilencedik napja vagyok itt, úgy ismerem a környéket, mint a tenyeremet. Bár ezen nincs mit csodálni, hiszen gyakorlatilag két útvonalon közlekedünk, a szálloda és a pálya, illetve a pálya és a szálloda között… Mennék én szívesen a többieknek drukkolni, de egyrészt messze vagyunk tőlük, másrészt megértem, ha Nándi (Sári Nándor edző – a szerk.), azt mondja, hogy meccsre járás helyett inkább pihenjünk. A versenyhelyszín sem szolgált újdonsággal, amikor egy éve tesztelhettük az előolimpián, közölték velünk, hogy kilencvenkilenc százalékos állapotban van, csupán az óriáskivetítő hiányzik – ahogy elnéztem, mostanra az is a helyére került.
Halkan jegyzem meg, legutóbbi látogatásuk alkalmával nyertek itt.
Mondhatja hangosan is… Komolyra fordítva: tavaly nem úgy szerepeltünk, ahogy szerettük volna, ezért rendkívül fontos volt, hogy a szezon végén nyerjünk egy versenyt. Akkor sikerült.
És most?
Remélem, a sunji történelem ismétli önmagát.
Egy hónapja még úgy nyilatkozott, előre aláírná, ha egy arannyal és egy ezüsttel térne haza.
Ahogy látom, megint nem hozta el magával azt a papírt… Pedig csak ismételni tudom magam: egy első, valamint egy második helyezéssel boldogan kiegyeznék.
Izgalom, feszültség?
Se izgalom, se feszültség! Oda kell állnunk, és ki kell adnunk magunkból a maximumot. Nem félek, nem félünk senkitől.
Az sem zavarja, hogy gyakorlatilag a kajakosokon és kenusokon múlik, hogy sok vagy kevés magyar arannyal ér véget az olimpia?
Azért még ne temessük a többieket. Pars Krisztián éppúgy nyerhet, mint valamelyik öttusázó, a kardvívóknak is kijöhet a lépés, a két vízilabda-válogatott pedig favorit nálam. A kézis lányok meglehetősen rapszodikusak, de őket is képesnek tartom a győzelemre. Simán összejöhet az a hét-nyolc elsőség, amivel előzetesen számoltam, igaz, amikor erről kérdeztek, azt is megemlítettem: szerintem a termés legalább felét mi hozzuk össze.
Láttam, farkasszemet néztek a németekkel. Nem csípik egymást?
Ó, semmi gondunk velük, és úgy tudom, nekik sincs velünk. A barátainknak ugyan nem mondhatjuk őket, korrekt a viszonyunk. Így ha netán jobbak lesznek nálunk, odamegyünk hozzájuk, és őszintén gratulálunk, s közben nem arra gondolunk, hogy ti disznók, miért előztetek meg minket…
