Már a versenybizottsági ülésen sejteni lehetett, hogy valami nincs rendben a német válogatott háza táján, hiszen azt rebesgették, a női csapaton belül cserével élnek. A versenybizottságin azonban nem történt meg a név szerinti bejelentés, ám vasárnapra kiderült: a női négyes tagja, Caroline Leonhardt egy, az elutazás előtt "összeszedett" bakteriális fertőzés miatt kénytelen távolmaradni a versenyektől.

Fotók: Imago
A német női kajaknégyes

Fotók: Imago
A német női kajaknégyes

Caroline Leonhardt
Vasárnap több edzést is tartott a német egység, ám a végleges felállást csupán a hétfői előfutamok során tudjuk meg.
"Szeretnék sportszerű lenni, így azt mondom: sajnálom, hogy ilyen változtatással kellett élniük a németeknek. Nyilván nehéz egy nappal a rajt előtt orvosolni egy efféle helyzetet, eldönteni, hogy milyen felállásban lehet még eredményesebb a hajójuk" – magyarázta Angyal Zoltán szövetségi kapitány.

Conny Wassmuth
Német jelentések szerint egyébként nemcsak Caroline Leonhardt küzd betegséggel, hanem úgyszintén az egyesben is érdekelt Katrin Wagner-Augustin, akinek azonban az orvosok megadták a "rajtengedélyt", így vízre teszi hajóját az ötkarikás játékokon.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







