tó, majd az azt követő pástporszívózás után. Mint később kiderült, mindez végzetes csapást jelentett bronzos reményeinkre… Pedig Abajo semmi különöset nem produkált – igaz, a honvédos fiú, Kulcsár Győző tanítványa sem. Alig-alig szúrták meg egymást, 7:7-nél lejárt a harmadik harmad vívóideje is, jött a hirtelen halál. Előbb egy szimultán találat, majd – miután a kedvezmény a spanyolé lett – Abajo sima, egylámpás tusa. Nyolc hétre a hispán kerekedett felül, pedig abban is reménykedtünk, hogy – nomen est omen. Abajo ugyanis annyit jelent, hogy – lent, alul. Ezzel elúszott a bronz, Boczkó idegeit is megviselte a vereség, mert amikor végigviharzott a vegyes zónán, párbajtőrével átszúrta a palánkot. Könnyebb dolga volt, mint a páston, mert a palánk, ellentétben Abajóval, nem mozgott… „Higgyétek el, a magyaroknál senki sem tud többet a párbajtőrvívás mesterségéből, csak éppen a mieink nem mindig képesek ez elméletet átültetni a gyakorlatba. A legegyszerűbb, legcélravezetőbb megoldások helyett is a bonyolultat választják, mindig beletesznek egy matyó hímzést, amikor a sima egyenes szúrás is bőven elég lenne…” – mondta Kulcsár Győző. Ő már csak tudja. A döntőben Tagliariol nem cifrázta túl, 15:9-re le is győzte a Boczkó által kifárasztott Jeannet-t… Ilyen egyszerű sportág lenne a vívás?
