Sztárokkal szemben

KEMÉNY KRISTÓFKEMÉNY KRISTÓF
Vágólapra másolva!
2008.07.28. 23:11
Címkék
A költségvetés, valamint a nevek alapján sajnos nincs sok esélye az MTK-nak a világsztárokkal felálló Fenerbahcéval szemben. A szerdai Bajnokok Ligája-selejtező (Isztambul, meccskezdés 20 óra) előtti összeállításunkban a török csapat legjobbjait állítottuk szembe a magyar aranyérmes együttes labdarúgóival.

A nevek félelmetesek, a párharcok kimenetele szinte garantálható, az egymással szembe kerülő játékosok között hatalmas a különbség. A papírforma nem az MTK sikerét vetíti elő, sőt, a kékfehérek már egy tisztes vereséggel is elégedetten várhatnák a budapesti viszszavágót. A kedd délután Isztambulba utazó magyar bajnokcsapatra a Sükrü Saracoglu Stadion poklában ijesztő feladat vár, hogy mást ne említsünk, az elmúlt évet a másodosztályban játszó, a fővárosba a Haladás együttesétől érkező Nagy Gáborra hárulhat a felfutásairól híres Roberto Carlos semlegesítése; a Pintér Ádám, Mladen Lambulics belső védőduónak kell kikapcsolnia a nyári Európa-bajnokságon is gólveszélyesen futballozó – három, illetve két találatot szerző – Semih Sentürk, Daniel Güiza csatárkettőst (ráadásul egyikőjüket vélhetően a szintén világklasszis Mateja Kezsman válthatja meccs közben); a magyar együttes gólfelelősének, Urbán Gábornak pedig az Eb egyik legmagabiztosabban védő kapusát, a török Volkan Demirelt kellene átvernie.

A feladat embert próbáló küldetésnek tetszik.

A Fenerbahce labdarúgóinak zöme évek óta a legmagasabb szinten szerepel, a legjobbjak az elitklubokban töltött évek után csatlakoztak a török egyesülethez, s bár sok esetben a sztárokkal felálló együttesek klasszisainak egyénieskedése, hozzáállása lerombolja a csapategységet, a Fenert immár a vasszigoráról ismert, Eb-győztes spanyol mester, Luis Aragonés fogja össze. Noha a másik oldalon is tapasztalt, a hazai futball egyik legelismertebb edzője, Garami József ül a kispadon, a többségében fiatal játékosokból álló MTKnak nincs rutinja a nemzetközi porondon. Előző próbálkozása során, az UEFAkupában az örmény Mika Astarak ellen bukott el, s bár az elmúlt évadban mutatott gyors, technikás játéka (a kék-fehérek stílusa hasonlít a spanyol válogatottéhoz...) láttán sokak szerint képes lesz felvenni a versenyt az esélyesebbekkel szemben is, a sérült karmestere, Kanta József nélkül ötlettelenebbnek tetsző MTK nem számíthat sok jóra Isztambulban.

Összeállításunkban a Fenerbahce négy, más-más poszton szereplő legnagyobb sztárját állítottuk szembe a valószínűleg a pályán velük összecsapó MTK-labdarúgókkal.

Legfrissebb hírek

Európa-liga-sorsolás: négy csapatra szűkült a Paks lehetséges ellenfeleinek köre

Európa-liga
5 perce

Női OB I: a várt fővárosi döntő és bravúros egri bronzérem

Vízilabda
11 perce

Bognár György az El-sorsolás előtt: Nyerni akarunk!

Labdarúgó NB I
53 perce

Négy–null a 22. percben – elsöprően kezdte az Arany-kupát a legutóbbi ezüstérmes

Minden más foci
1 órája

Három piros lap a Boca Juniors–Benficán, kétgólos hátrányból mentettek pontot a lisszaboniak

Klub-vb
1 órája

Shai Gilgeous-Alexander Michael Jordan nyomdokain, egy lépésre a győzelemtől az Oklahoma

Amerikai sportok
1 órája

Itt az első NS-dokumentumfilm: Videoton 1985 – A magyar futball utolsó csodája; Kovács Zoltán visszatért Diósgyőrbe

E-újság
8 órája

Jönnek, dörömbölnek – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
9 órája
Ezek is érdekelhetik