Platini tele tervekkel

MUNKÁCSY ANDRÁSMUNKÁCSY ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2008.07.14. 01:31
Címkék
Nem sokkal azután, hogy a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elfogadta Joseph Blatter elnök 6+5 elnevezésű tervezetét – ennek értelmében elképzelhető, hogy a klubcsapatok kezdő tizenegyében hamarosan legalább hat hazai játékosnak is pályára kell lépnie –, az európai tagszövetség (UEFA) is „világrengető” javaslatokkal állt elő. Sőt a testület első embere, Michel Platini nevével fémjelzett dokumentumot további öt sportág kontinentális szakszövetségének vezetői is ellátták kézjegyükkel.

Az Európai Unió érintett testüle teihez beadott tízoldalas terv kitér a televíziós közvetítések kérdésére: az aláírók szerint az élő adások jelentős mértékben viszszaszorítják a sportesemények látogatottságát. Érinti a klublicencek problémáját, a jelenlegi rendszer ugyanis képtelen megakadályozni, hogy az indulási jogot szerző egyesületek eladósodjanak vagy – bizonyos országokban – a puszta létük is megkérdőj eleződjön.

Sürgeti az ügynöki tevékenység szabályozásának szigorítását, valamint Platini korábbi állásfoglalásainak megfelelően a Blatter-féle „6+5” javaslatot is új formába önti: nem származás, hanem a képzés helye szerint tesz különbséget a játékosok között.

Az igazán forradalmi gondolat mégsem ez – igaz, az is hasonlóképpen újraértelmezi a FIFAelnök gondolatait. Mint ismeretes, a napokban a svájci sportdiplomata arról beszélt, a klubok rabszolgaként foglalkoztatják a játékosokat, hiszen a hoszszú távra szóló szerződésekből szinte képtelenség kiszabadulni. Bár véleményének akadtak támogatói és bírálói is, Platini szerint ehelyett inkább a fiatalkorú futballisták átigazolásával kapcsolatban kellene tiszta vizet önteni a pohárba.

„A kluboknak kötelességük befektetni a helyben nevelt játékosokba, akik azonban nem képezhetikpusztán üzlet tárgyát – fogalmaz a dokumentum,

amelyet Platini vezetésével hat sportág (jégkorong, kézilabda, kosárlabda, labdarúgás, röplabda, rögbi) európai szakszövetsége közösen jegyez. – Határozott

lépéseket kell tennünk, hogy megelőzzük a fiatalkorú játékosok kereskedelmét vagy kizsákmányolását. Enélkül fennáll a veszély, hogy egyre több sportoló távozik idő előtt külföldre.”

Az UEFA által már most megkésettnek vélt változtatás lényege, hogy az ifjúsági csapatokban szereplő játékosok első profi szerződésüket csak a nevelőegyesületükkel köthessék. A testület szerint ez a sportoló és a klub számára közös érdek, hiszen nem töri meg a fejlődési pályát, meggátolja az elgyökértelenedést, és lehetővé teszi, hogy a kevésbé tehetős vagy neves együttesek se veszítsék el tehetségeiket 18 éves koruk előtt.

William Gaillard, az UEFA-elnök tanácsadója, egyben a szervezet kommunikációs igazgatója szerint a futballéletet alapjaiban rendítené meg, ha a kérdés lekerülne a napirendről.

„Ahogy korábban mindig, most is a legnagyobb klubok foglalkoztatják a legjobb futballistákat és a legjobb edzőket, de ha ez a legjobb fiatalkorúakra is kiterjed, a labdarúgás nem lesz többé ugyanaz – fogalmazott, emlékeztetve arra, hogy az ifjúsági játékosoknak nem kell mindjárt nagy összegű szerződéseket kötniük, ráérnek gyűjteni eurómillióikat. – Hagyjunk időt nekik, hadd fejezzék be a nevelésüket eredeti klubjuknál. Számtalan példát láthatunk szerte Európában olyan végzetes hibának bizonyuló ügyletre, amelyben túl korán, szinte még gyerekként igazolnak ígéretes játékosokat, akiknek ez kettétöri a képzését, és hamarosan pályafutásuk befejezésére kényszerülnek.”

Bár a FIFA szabályzata tiltja a 16 éven aluli játékosok átigazolását, Platini és kollégái szerint ez nem elégséges – annak ellenére, hogy akad játékos, aki rácáfol a fentiekre. Például Cesc Fabregas, aki az elmúlt szezonban úgy lett az év fiatal labdarúgója a Premier League-ben, hogy hazájában még egyetlen bajnokit sem játszott. Az UEFA szerint ez persze kivételes eset; Gaillard szerint „csak néhány Fabregaséhoz fogható sikert találunk, ám ezeket egy kezünkön meg tudjuk számolni”. Sőt szerinte éppen az angol kluboknál találjuk a legtöbb negatív példát. Hiába azonban a biztos lábakon álló okfejtés, a terv ellenzői nem késlekedtek a válasszal. Mick McGuire, a hivatásos labdarúgókat képviselő nemzetközi szervezet, a FIFPro alelnöke azon a véleményen van, az ifjúsági játékosok és törvényes képviselőik nem foszthatók meg döntési joguktól.

„Semmiképp sem egyezünk bele a javasolt módosításba. A tizenhat éves játékosok és szüleik törvényben garantált jogukkal élnek, amikor az első hivatásos szerződést aláírják” – mondta, azt viszont ő sem tagadta, a sport irányítóinak tenniük kell a kizsákmányolás ellen. Összefogást, párbeszédet sürget.

Ebben bizonyos körökben nincs is hiány, elvégre hat sportág nemzetközi szervezete közös tervezetet is kidolgozott – ám arra egyelőre várni kell, hogy a FIFA, UEFA, EU hármasa végre tárgyalóasztalhoz üljön.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik