Hosszú útra indulnának

MONCZ ATTILA, MUNKÁCSY ANDRÁSMONCZ ATTILA, MUNKÁCSY ANDRÁS
2008.07.14. 23:38
Címkék
Két hónap sem telt el a Bajnokok Ligája előző kiírásának döntője óta – a Manchester United tizenegyesekkel nyert a Chelsea ellen –, tizennégy párosításban máris megkezdődik a sorozat következő évadja.

Kedden és szerdán az első selejtezőkör első mérkőzéseit rendezik a Bajnokok Ligájában, a főtáblára kerüléshez azonban a jövő heti visszavágón továbbjutóknak további két ellenfélen is túl kell jutniuk. Mint keretes írásunkból kiderül, erre korábban csak elvétve láthattunk példát, és a jelen mezőnyt elnézve az előttünk álló évad sem hoz gyökeres változást.

Azt viszont túlzás lenne állítani, hogy a résztvevők között nincs említésre méltó együttes; a szabályt erősítő egyik kivétel, a 2005-ben az elitligáig menetelő Artmedia mellett három korábbi európai kupagyőztest is találunk (Dinamo Tbiliszi, Dinamo Zagreb, IFK Göteborg). A grúz gárda 1981-ben nyerte meg a KEK-et, a zágrábiak 1967-ben, a göteborgiak pedig 1982-ben és 1987-ben hódították el az UEFA-kupa (a hatvanas években még VVK) trófeáját, és arról is emlékezzünk meg, hogy utóbbi két együttes első trénere magyar volt: a horvátoknál Bukovi Márton, a svédeknél Bródy Sándor alapozta meg a későbbi sikereket.

Az újabb dicsőséghez vezető úton ezúttal a zágrábiakra vár valamivel nehezebb feladat, ők ugyanis a legnépszerűbb (és legsikeresebb) északír csapattal mérkőznek, igaz, a skandináv együttes ellenfele is minden követ megmozgatott, hogy felnőjön a feladathoz. A háromszoros San Marinó-i bajnok Murata még Romáriót is megpróbálta magához csábítani a kilencvenes években Európa élvonalához tartozó svédek elleni meccsekre, ám a brazil csillag családi okokra hivatkozva végül nemet mondott a nem mindennapi ajánlatra. Világbajnokban viszont így sem lesz hiány a fekete-fehéreknél: a védelmet a 2007 nyarán szerződtetett 42 éves Aldair vezetheti hadba.

Legfrissebb hírek

Gakpo Kerkezt méltatta; Varga-mezes szurkolók az AEK stadionjánál – egész napos élő BL-felvezető

Bajnokok Ligája
9 perce

Zverev elveszítette első meccsét világelsőként

Tenisz
31 perce

Súlyemelő-vb: az országos csúcsait megjavító Fekécs Szilárd 33. lett összetettben

Egyéb egyéni
41 perce

Közösségi gyűjtés indult a Hátsó füves futballmentő túra könyvének megvalósításáért

Hátsó füves
52 perce

UEFA Ifjúsági Liga: kiesett az MTK

Labdarúgó NB I
53 perce

A modern futball csendes diktátora – sztárportré Vitinháról

Képes Sport
55 perce

Amorim: A Ferencváros hozzászokott a győzelemhez

Európa-liga
1 órája

Megszületett Leclerc első gyermeke – nem ül autóba a brazíliai nyitó edzésen

F1
2 órája