Laporta még bírja

M. A. N.M. A. N.
2008.07.10. 23:15
Címkék

„Az itt jelenlévő társaimmal lemondtunk tisztségünkről a vezetőségben. Döntésünk oka a bizalmi szavazás eredménye, és az azt követő lépéseket érintő véleménykülönbség, hiszen szerintünk a többség elégedetlenségét fejezte ki a vezető tesülettel szemben –

fogalmazott a Barcelona tisztségviselőinek csütörtök délutáni tanácskozása után Albert Vicens, a katalánok eddigi első alelnöke. – Tiszteletben tartjuk az elnök és a többi vezetőségi tag döntését, hogy folytatja a munkát. Biztosíthatjuk a tagságot, a klub helyzete – gazdasági, társadalmi és sportszakmai értelemben – optimális.”

Vicens mellett távozott Marc Ingla és Ferran Soriano alelnök, Xavier Cambra titkár, Claudia Vives-Fierro, Evarist Murtra, Antoni Rovira és Josep Lluís Vilaseca bizottsági képviselő, ők tehát azok, akik szerint a Joan Laporta elnök elleni vasárnapi bizalmi szavazás eredménye magáért beszél. Bár az eredmény elmaradt a szükséges kétharmados többségtől, a 60.6 százalékból arra lehet következtetni, hogy a tagok változást akarnak.

Azt persze feltehetően a nyolc távozó is tudja, a szavazók nem ilyen fordulatra számítottak. Ezt követően legfeljebb abban bízhatnak tehát, hogy a közeljövő várható eseményei Laportát is magukkal sodorják, így sor kerülhet a sokak által sürgetett szeptemberi elnökválasztásra – és nagytakarításra.

Legfrissebb hírek

Vereségük után a Honvéd ellen javítanának a címvédő győriek

Labdarúgó NB I
24 perce

Vuelta: jelentősen lerövidítették a vasárnapi szakaszt

Kerékpár
24 perce

Fradi elleni gól? Aljosa Matko, az utolsó lila mohikán

Labdarúgó NB I
35 perce

Bognár György: Nem kaptuk el az arányokat a fiatalok és a rutinosak között...

Labdarúgó NB I
1 órája

US Open: Zverev és Gauff is a legjobb tizenhat között

Tenisz
1 órája

A nagyság útja: Roger Federer

Képes Sport
2 órája

MLS: Sallói gólpasszt adott, Gazdag pedig bemutatkozott új csapatában

Légiósok
2 órája

Schäfer András: Mindig bizalmat szavaztak nekem, ha gond volt

Német labdarúgás
3 órája