ség volt ahhoz, hogy elmene küljön a „száguldó” kettős elől.
„Ilyen előfordul. Volt már rá példa, hogy ez nem sikerült a kacsának – teszi hozzá Zsolt. – Sokszor halljuk a hajónknak koppanó halakat is, persze gyakorlás közben ilyenekre nem nagyon tudunk figyelni. Tudják, az edzés mindenekelőtt…”
Természetesen utóbbi mondatot is mosoly kíséri, majd egy kacsintás – utóbbi már Varga Tamásnak szól. A fiúk ugyanis újabb „áldozatot” szemeltek ki maguknak. A stégen éppen most készülődik vízre szállni egy lány és egy fiú. Kajakjukat komótosan engedik a vízre, ők még nem sejtenek semmit…
Az olimpikonok annál inkább!
Néhány perc múlva pedig megkezdődik a harc. A stégen még szurkolók is akadnak, persze ez a kajakosokon nem segít.
„Vigyázzatok, visszafordultak!” – kiáltják többen is. És valóban. Hirlingék pillanatok alatt képesek irányt változtatni, sőt a cél érdekében még azt is megteszik, hogy „előre” eveznek. Mozdulataik ugyan kissé furának és természetellenesnek tűnnek, ám ők nem adják fel.
„Gyorsabban, gyorsabban! Jaj, bele fogtok borulni a vízbe…” – a stégen állók és ülők már látják a „harc” kimenetelét.
A kajakosok az utolsó erejükig küzdenek, s már-már úgy tűnik, megmenekülnek. Szédületes tempóban merítik lapátjukat a vízbe, a jóval kisebb kajak percekig előnyben van. Ám a nagyobb és emiatt kissé nehézkesebb hajóban evezők nem hagyják annyiban. Minden oldalról támadnak, a kajakosok valóban csak rövid ideig érezhetik győztesnek magukat.
Hirlingék ugyanis mindig, minden pillanatban győzni akarnak. A pekingi olimpián is. Erre készülnek már évek óta.
A rövid jelenet tökéletesen megmutatja elszántságukat.
Diadalittas kiáltás jelzi győzelmüket – a kajakos páros a vízbe borult.
Varga Tamás és Hirling Zsolt keze a magasban, mindketten mosolyogva konstatálják: elérték, amit akartak.
Néhány hét múlva talán magyarok milliói látják ugyanazt a képet, amely nekünk, ott, a Gubacsi híd alatt már megadatott.
