Újra edzésben

Vágólapra másolva!
2008.07.02. 16:02
Címkék
Sziasztok! Véget ért a szabadság, úgyhogy újra írok Nektek!Június 23-án, Zalakaroson kezdtük meg a ráhangolódást az olimpiára. Gyönyörű környezetben, luxusszállóban laktunk, a probléma csak az volt, hogy naponta 80 percet kellett buszoznunk az edzésekre. Július 3-ig leszek Tatán, ugyanis Göteborgba utazom, hogy átvegyem a Bajnokok Ligája gólkirálynői címéért járó díjat.Július 8-tól ismét Tatán edzőtáborozunk, de csak a válogatott egyharmada lesz ott. Mindössze hatan maradunk, a többiek ugyanis a klubcsapataikkal készülnek.Délelőttönként a fizikai felkészülésen van a hangsúly, erőfejlesztő gyakorlatot végzünk, kapura lövésekkel kombinálva, délutánonként pedig a taktikára koncentrálunk. Természetesen téma már az olimpia az egymás közti beszélgetésekben. A lehető legnehezebb csoportba kerültünk, nem lehet félvállról venni a brazilokat és a svédeket sem. Mindkét csapat sokat fejlődött az elmúlt években. A továbbjutáshoz őket mindenféleképpen le kell győznünk! Ahhoz pedig, hogy elkerüljük a másik csoport első helyezettjét (tippem szerint Norvégiát), meg kell vernünk valamelyiket a koreai-német-orosz hármasból. A norvégoknak könnyebb dolguk lesz: Kazahsztánt, Angolát, Franciaországot, Romániát és Kínát kell megelőzniük, ami szerintem sikerül nekik. Jó lenne nem velük találkozni a négy közé jutásért…Furcsa időpontokban játszunk majd az olimpián, ugyanis az első két meccsen a svédek és a brazilok ellen délelőtt háromnegyed tizenegykor kell pályára lépnünk, a következő három találkozón pedig este háromnegyed tízkor. Persze ezen nem idegeskedünk, hiszen nem tudunk mit tenni ellene.Felkészülési mérkőzésen a válogatottat július 18-án Nyíregyházán láthatjátok, ekkor a románok ellen játszunk. Mindenkit szeretettel várunk!
Legfrissebb hírek

Őrületes, végletekig kiélezett mérkőzésen a Steelers ellökte a Lionst a rájátszástól – videók

Amerikai sportok
20 perce

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
3 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
3 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
3 órája

A Carolina legyőzte a Tampa Bayt, és lépéselőnybe került a csoportgyőzelem szempontjából – videó

Amerikai sportok
3 órája

Kézilabda: Nagy Benedek 12 védéssel járult hozzá csapata győzelméhez – körkép

Kézilabda
4 órája
Ezek is érdekelhetik