A héten végleges a keret

Vágólapra másolva!
2008.07.02. 23:04
Címkék

Eldőlt, hogy az elmúlt héten a Haladásnál készülő Merczel Zsolt a jövőben nem Szombathelyen futballozik, mivel az MTK fiatal játékosa nem férne be az első csapat keretébe. Szintén távozott az FC Nitra ifjúsági csapatának labdarúgója, Bajnok Attila. Csertői Aurél vezetőedző szerint a héten kialakulhat a végleges keret, amely szerda kivételével napi két edzéssel készül. Ami biztos, hogy az MTK-hoz szerződő Nagy Gáborért kapott három futballista közül eddig csak a tavaszi idényben is Szombathelyen futballozó Simon Attila edz, míg a szintén a fővárosi kék-fehérektől érkező Lengyel Dániel az U19-es válogatottal készül a csehországi Európa-bajnokságra. A harmadik MTK-s fiatal, az egyéves kölcsönszerződését aláíró Simon Ádám – bokatöréséből felépülve – várhatóan pénteken kezdheti el az érdemi munkát. Csatlakozott ugyanakkor a kerethez a 19 esztendős elefántcsontparti Paul Armand Niankou, illetve az Ajkáról szerződtetett Szép Tamás.

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
1 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
1 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
2 órája

A Carolina legyőzte a Tampa Bayt, és lépéselőnybe került a csoportgyőzelem szempontjából – videó

Amerikai sportok
2 órája

Kézilabda: Nagy Benedek 12 védéssel járult hozzá csapata győzelméhez – körkép

Kézilabda
2 órája

A Holland Hegy lemosta a 2021-es világbajnok Gerwyn Price-t a darts-vb-n

Egyéb egyéni
3 órája
Ezek is érdekelhetik