UEFA: az európai futball vezetői támogatják a bővítést az Eb-ken

Vágólapra másolva!
2008.06.28. 19:14
Címkék
Úgy tűnik, hogy az európai szövetségek vezetői támogatják azt az elképzelést, amely szerint a jövőben 24 csapat szerepelne az Európa-bajnokságokon.
Legalábbis ez az UEFA elnöke, Michel Platini által elindított informális felmérés eredménye – értesült több európai vezető médium, többek között a francia AFP és az olasz ANSA hírügynökség.A létszámbővítésről egyébként a szervezet szeptemberi végrehajtó bizottsági ülésén döntenek majd Bordeaux-ban, és ha elfogadják a javaslatot, akkor a 2016-os kontinenstornán szerepelhet először huszonnégy válogatott. A 2016-os Európa-bajnokság helyszínéről egyébként még nem született döntés.A tanácskozó elnökök egyetlen félelme a bővítéssel szemben az, hogy a selejtezősorozat érdektelenné válik, szeretnék ha a jövőben is megmaradnának az izgalmas, kiélezett kvalifikációs mérkőzések.A hírek szerint a "hibrid megoldásnak" gondolt húszcsapatos Európa-bajnokság tervezete egyáltalán nem tetszik a futballpotentátoknak, így ha lesz bővítés, akkor az 16-ról 24 csapatra való emelést jelent majd.
Legfrissebb hírek

Arne Slot Kerkezről is beszélt a sajtótájékoztatón

Angol labdarúgás
6 perce

Kovács István Los Angelesben már érmeket szeretne

Ökölvívás
27 perce

Szélesi Zoltán esélyes az Újpest vezetőedzői posztjára

Labdarúgó NB I
49 perce

Aranycipő: Haaland beérte Kane-t az élen, Mbappé is a nyomukban lohol

Minden más foci
1 órája

Isak sikeres műtéten esett át, de hónapokig nem játszhat

Angol labdarúgás
1 órája

Labdarúgás: csaknem 1400 fiatalperc az NB I 18. fordulójában

Utánpótlássport
1 órája

NFL: Purdy öt touchdownpasszal vezette sikerre a San Franciscót Indianapolisban

Amerikai sportok
1 órája

NBA: Gilgeous-Alexander sorozatban századszor érte el a húszas határt

Amerikai sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik