KAPUSOK
Talán nem tévedünk, ha kijelentjük: a bécsi döntőben Iker Casillas és Jens Lehmann személyében a torna legjobb és az egyik leggyengébb kapusa néz farkasszemet. A spanyolok egyese az Eb előtti elemzésekben még az olasz Gianluigi Buffonnal és a cseh Petr Cechhel együtt alkotta a poszton szereplők „élmezőnyét”, mára azonban egyedül maradt a csúcson. A 27 éves Casillasnak elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy Spanyolország a huszonnégy éves átkot megtörve ismét világverseny döntőjébe jutott. Az eddigi négy találkozóján – a görögök ellen a kispadon ült – csupán kétszer kellett kihalásznia a hálóból a labdát, és ezzel a teljesítménnyel, ha nem vesszük tekintetbe az egymeccses beugrókat, a horvát Stipe Pletikosával holtversenyben az Eb eddigi leghatékonyabb kapusa.
Nem kérdéses, a spanyol válogatott sziklaszilárd elemének számít, aki bravúrjai mellett a védelem irányításában is jeleskedik, ráadásul (német kollégájával ellentétben) a szélről jövő beíveléseknél sem hozható zavarba. S a döntő előtt ne feledkezzünk el még egy fontos tényezőről: amint azt Daniele De Rossi és Antonio Di Natale lövésénél is láttuk, Casillast a tizenegyesrúgásoknál sem kell félteni. Ha valamit egyáltalán felróhatunk neki, az viszonylag csekély futómennyisége: a csoportkör idején 3251 méteres mutatójával az ő meccsenkénti átlaga volt a legrosszabb a kapusok közül.
Lehmann-nál ugyanakkor nagyobb problémák jelentkeztek. A 38 éves kapus a német válogatott eddig kapott hat góljából háromnál egyértelműen hibázott, a kifutásoknál gyakran bizonytalankodott, rosszul helyezkedett. Ragyogó reflexei ellenére játéka magában hordozza a potya gól veszélyét, nem véletlenül javasolták német szakemberek a torna előtt a háttérbe szorítását. Persze nehéz leváltani azt, aki két éven belül másodszor viszi éremig a csapatát.
HÁTVÉDEK
Könnyelműség kontra megbízhatóság – így is összevethető a két finalista védelme. A múlt alapján a szerepeket „vakon” is eloszthatnánk – és hatalmasat tévednénk. A megbízhatóság ma már a spanyol csapatra jellemző, miközben a Nationalelf hátsó sora szinte minden mérkőzésen hajmeresztő hibákat követ el. Joachim Löw eleve csak a harmadik, az Ausztria elleni találkozóra találta meg a jelen körülmények között ideális felállást (Marcell Jansen akkor került ki a bal oldalról, a helyére „átköltöző” Philipp Lahm után pedig Arne Friedrich lett a jobbhátvéd), de ez sem életbiztosítás.
Jellemző, hogy a bekkek közül Friedrich hibázott a legkevesebbszer, neki csak – Cristiano Ronaldo szinte tökéletes lefogása közben – a portugálok elleni rossz helyezkedése (ez előzte meg az első gólt) róható fel, a többieknek ennél hosszabb a „bűnlajstroma”. Az alapcsapatból Christoph Metzeldernek a legroszszabb az osztályzatátlaga (4.6 az egytől hatig értékelő Kickernél), Per Mertesacker végig bizonytalan, míg az életben maradást érő gólt jegyző Lahm aznap két ziccert is teremtett a törököknek (az egyikből gól is lett).
Nem lehet mentség, hogy a védők közben bekapcsolódnak a támadásokba, hiszen a leendő rivális spanyol kollégák is ezt teszik, elég jó hatásfokkal. A két szélsőhátvéd, Sergio Ramos és Joan Capdevila a klubcsapatukhoz (Real Madrid, Villarreal) hasonlóan a selecciónban is vonaltól vonalig futballozik, és a középső falat is csak a magas csatárok tudták zavarba hozni. A spanyolok a három góljukból kettőt (Roman Pavljucsenko, Angelosz Hariszteasz) fejesből kaptak, a németeknél pedig
folytatás...
