BL-csapatok edzőmeccse

Vágólapra másolva!
2008.06.27. 23:03
Címkék

Az élvonalbeli klubok közül legkorábban az MTK Budapest kezdte meg a felkészülést, hiszen Garami József csapata hat és fél héttel a 2008–2009-es szezon kezdete előtt már edzett, sőt kedden és csütörtökön napi két tréning is szerepel a programban. Rossz hír a csapat szurkolóinak, hogy Pintér Ádám megsérült, ám az orvosi vizsgálatig csupán annyi bizonyos, hogy a 20 esztendős hátvéd vagy erős húzódást, esetleg részleges combizomszakadást szenvedett. Visszatérve a felkészülésre, az egymás közötti játék után a kék-fehérek hamarosan neves csapatokkal szemben is lemérhetik, miben kell fejlődniük. Eldőlt ugyanis, hogy az MTK a július 6-án kezdődő karintiai edzőtáborozás során három mérkőzést játszik. Urbán Gáborék pályára lépnek a román élvonalban legutóbb második helyen végző Steaua Bucuresti, illetve a cseh Sparta Praha ellen. Miután a prágai csapat is érdekelt a BL-selejtezőben, a két klub vezetői megállapodtak abban, ha a július elsejei nyoni sorsoláson kiderül, hogy a két csapatnak egymás ellen kell játszania a nemzetközi kupában, akkor az ausztriai edzőtáborban mégsem mérkőznek meg.

Legfrissebb hírek

Törökországban edzőtáborozik januárban a Paks – íme, az ellenfelek!

Labdarúgó NB I
5 perce

Révész Attila nagy valószínűséggel tavasszal is marad a Kisvárda vezetőedzője

Labdarúgó NB I
7 perce

Vas Blanka második lett a zolderi terepkerékpáros versenyen

Kerékpár
27 perce

Vívás: Gachályi Gréta mosolygósan ülhet a karácsonyi asztalhoz

Utánpótlássport
1 órája

A Nyíregyháza január 2-án kezdi a felkészülést, majd Törökországba utazik

Labdarúgó NB I
1 órája

A spanyol gólkirály vette be a kapuját – Hosszú Kávé Szalóczy Pállal

Képes Sport
1 órája

Vitek Dárius jövőre is szeretné „kibirkózni” magából a maximumot

Birkózás
1 órája

RB Leipzig: korábbi alapember távozik, egy fiatal visszatér, egyiptomi együttműködés

Német labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik