Régi igazság: a legértékesebb elismerés az ellenfél szájából hangzó dicséret. A szombat esti Oroszország–Hollandia Eb-negyeddöntőt követő sajtótájékoztatón Marco van Basten, a hosszabbítás után 3–1-es vereséget szenvedő holland csapat szövetségi kapitánya kortyolt egyet ásványvizéből, nyelt egy nagyot, majd tényszerűen kijelentette:
„Az oroszok teljesen megérdemelten nyertek. Jóval veszélyesebben játszottak, helyzetek sorát alakították ki, s még örülhettünk, hogy a rendes játékidőben egy-egyre tudtuk menteni a meccset. Az öltözőben gratuláltam az ellenfél játékosainak, és sok sikert kívántam nekik a folytatáshoz.”
Régi igazság: a legértéktelenebb elismerés az öndicséret. Alighogy elhagyta a sajtószobát a szokásosnál kissé sápadtabbnak tűnő egykori Milanklasszis, már érkezett is Guus Hiddink, az oroszok holland kapitánya, leült, törülközőjét laza mozdulattal a szomszédos székre dobta, és magabiztos mosollyal a mikrofonhoz hajolt: „Lehet, hogy arrogánsnak tartanak azért, amit mondok, és abban sem vagyok biztos, hogy nem az érzelmeim beszélnek belőlem, de meglátásom szerint egyszerűen jobbak voltunk ellenfelünknél.”
Akármekkora az elismerés komolysága, ha a két edző értékelése ennyire egybecseng, a vélemény valószínűleg fedi a valóságot. A csoportmérkőzéseken a halálcsoportból három győzelemmel továbbjutó Hollandia nem találta az oroszok lendületes, ötletes és rendkívül veszélyes futballjának ellenszerét, a százhúsz perc alatt mindvégig egyértelmű volt, melyik csapat játszik fölényben. Ahogy valaki frappánsan megjegyezte: az oroszok kifacsarták a narancsot.
„A hollandok felkészültségét ismerve óriási eredménynek tartom, hogy taktikailag, technikailag és erőnlétileg is felülmúltuk őket – folytatta elemzését Hiddink. – Főleg azután, hogy nekünk csupán két nap pihenő jutott a svédek elleni csoportmeccset követően. Eddig nem tettem ezt szóvá – na jó, talán egy kicsit panaszkodtam –, de ez az idő jóformán arra sem volt elegendő, hogy a stratégiát begyakoroljuk. A szállodában tartott megbeszélések mellett talán ha tíz percet foglalkoztunk a stadionban a mérkőzés előtti napon a taktikával. Játékosaim azonban ragyogóan elsajátították a leckét, bizonyították, hogy ennyi gyakorlás után is képesek megérteni, mit várok tőlük. Büszke vagyok rájuk, hihetetlen teljesítményt nyújtottak, nem is tudom, láttam-e már hasonlót edzői pályafutásom során.”
Tegyük hozzá, utóbbi megnyilatkozás hízelgő az orosz csapatra nézve. A 61 éves szakember ugyanis korábban minden válogatottjával igen magasba tört: Hollandiával 1998-ban világbajnoki elődöntőig menetelt (ott a brazilok állították meg), Dél-Koreával 2002-ben szintén a negyedik helyet szerezte meg a vb-n (a döntőbe vezető utat Németország állta el), Ausztráliával pedig 2006ban vb-nyolcaddöntőig jutott (a végállomást a későbbi győztes olasz válogatott jelentette). S ha mindehhez hozzávesszük klubcsapatainál elért sikereit (például a PSV-vel nyert 1988-as BEK-aranyát), már nem is olyan vicces a bázeli sajtótájékoztatón szót kérő dél-koreai kolléga kérdése: „Hiddink
úr, nevezhetjük önt az utóbbi húsz év legsikeresebb edzőjének?” A holland mester egyébként erre szemrebbenés nélkül csak ennyit mondott: „Ha maga mondja…”
Bár a magunk részéről elhamarkodottnak tartjuk a cím kiosztását (a lelkes ázsiai fiatalember legalább június 29-ig várhatott volna felvetésével), a szombati találkozón Hiddink valóban remek hadvezérnek bizonyult. Megtalálta a hollandok gyenge pontjait (a koraszülött gyermekét néhány napja elveszítő jobbhátvéd, Khalid Boulahrouz nevét az újságírók győzködésére sem volt hajlandó kimondani, inkább úgy fogalmazott: igyekeztek az ellenfél játékát a jobb oldalukra szorítani), kiválóan megtalálta a „személyi állományhoz” legjobban illeszkedő taktikát (agresszív letámadás, a csatárok sebességének kihasználása), és emellett azt is pontosan látta, mi saját együttese Achilles-sarka („A hollandok egyetlen hatékony fegyvere a szabadrúgás volt”).
S Hiddink nem lett volna Hiddink, ha a sajtótájékoztató végén nem nyomott volna oda egy fricskát az Eb-t otthonról követő angoloknak. Amikor egy brit újságíró arról érdeklődött, miként kaphatott ki 3–0-ra a selejtezőben a most egekig magasztalt orosz csapat Michael Owenéktől, a kapitány pókerarccal így válaszolt: „Jó napjuk volt. Talán az egyetlen.”
