Megingott a király trónja

Ide jutott a világ.

Úgy kezdődik el a wimbledoni bajnokság, hogy már nem Roger Federert tartják a férfi egyes első számú esélyesének. Más tornán ez nem volna annyira meglepő, de Wimbledonban? A füves pályás szentélyben? Ahol 2003 óta minden esztendőben Roger Federernek hívják a győztest? Ahol 35 mérkőzés óta nem kapott ki? Azon a borításon, amelyen 59 egyhuzamban megnyert találkozónál tart? Ahol gyakorlatilag örökös bajnoknak számít?

Úgy tetszik, az egy-két éve még elképzelhetetlen változás bekövetkezett: az angol nemzetközi bajnokság már nem a svájci hitbizománya.

Legalábbis a riválisok, és jó néhány szakértő így látja. Itt van például Björn Borg, akinél kevesen tudnak többet Wimbledonról, elvégre 1976 és 1980 között folyamatosan ő nyert Londonban. Szerinte Rafael Nadal és Novak Djokovics a két fő esélyes, és a svájci csak kapaszkodhat utánuk. Persze Borg mondta azt is, hogy Federer győzhet Nadal ellen a Roland Garros fináléjában, aztán két hete a spanyol úgy megverte a világelsőt, hogy rossz volt nézni.

Épp ez a mérkőzés, a svájci hitehagyott játéka, és persze Nadal hihetetlen ütemű fejlődése adja azon vélekedések alapját, hogy Federer ideje lejárt Wimbledonban – is… Novak Djokovics emellett az önbizalmára is hagyatkozhat, abban pedig sosem szenvedett hiányt. Elég elolvasni az angol bajnokság előtti nyilatkozatát.

„Változnak az idők. Szerintem Rogert nagyon megrázta a párizsi vereség, az elmúlt hónapokban pszichikailag egyébként sem volt az igazi. Új nevek, tehetségek érkeznek, olyanok, mint én, akik nem félnek tőle, elhiszik, hogy le tudják győzni. Elkezdhet aggódni” – így Djokovics, akineka sorsolás szeszélye folytán az elődöntőben lesz alkalma alapot adni kemény szavainak.

Míg ugyanis Párizsban a szerb Nadal ágára került (és vérzett el csúnyán a négy között), most Federernek kell összeakaszkodnia vele a fináléba jutásért. Djokovics tavaly is elődöntős volt (sérülés miatt lépett vissza Nadal ellen), füvön is remek, és olcsón megúszta a sorsolást is: alig néhányan törhetnek borsot az orra alá. A második fordulóban a rejtélyes, tényleg csak illendőségből megemlítendő orosz Marat Szafin, később a „másik” svájci, a magát szép lassan remek játékossá kinövő Stanislas Wawrinka, vagy a horvát ászkirály, a szervái miatt füvön életveszélyes, de egyenetlenül teniszező Ivo Karlovic szorongathatja meg, esetleg az argentin David Nalbandian, ha épp nem dobja le a láncot valamilyen okból (le szokta). De sok esélyük, valljuk be, nekik sincs.

Persze Federer ellenfeleiről sem mernénk kijelenteni, hogy megállíthatják a svájcit a négy közé – azaz Djokovicsig – vezető úton, de azért sorakoznak útjában a kellemetlen akadályok. A svéd Robin Söderling még sosem verte meg, de megnehezítette a dolgát, a japán Nisikori Kej ellen a múlt héten épp Nadal szenvedett meg erősen, Gaël Monfils két hete elődöntős volt a Roland Garroson, Lleyton Hewitt éppenséggel az utolsó wimbledoni bajnok a Federer előtti érában, a chilei Fernando González tenyeresei a legjobbak a mezőnyben – és akkor még csak a harmadik fordulóig néztük át a riválisokat… Mondjuk utána javulnak is a világelső kilátásai: bár a cseh Tomás Berdych a nyolc közt volt tavaly is, a német Philipp Kohlschreiber pedig a titkos favoritunk, Federer valószínűleg rajtuk is túllép, és akkor jöhet a Djokovics elleni presztízscsata, majd egyiküknek a döntő – Rafael Nadal vagy Andy Roddick ellen.

A főtábla alsó felén ugyanis nagyjából tiszta a kép. Lesznek érdekes meccsek (Ivan Ljubicic és Nyikolaj Davigyenko lejátszhatja drámai párizsi csatája visszavágóját – akkor a horvát nyert), de a kétszeres döntős Roddickot például legfeljebb honfitársa, James Blake szoríthatja meg az elődöntőig. Még egy kicsit lejjebb pedig a mostanában valóban zseniális, Wimbledonra első füves pályás tornagyőzelmével melegítő (a queensi fináléban Djokovicsot legyőző) Nadal az uralkodó: valószínűleg hiába próbálkozik majd a lett csodagyerek, Ernests Gulbis, a stabil cseh Radek Stepánek, a franciák örök ígérete, a tavaly elődöntős Richard Gasquet vagy a britek egyetlen reménysége, a hazai szövetségnek és játékostársaknak épp a minap megjelent önéletrajzi könyvében beolvasó Andy Murray. Az elődöntőben aztán már inkább Nadal, mint Roddick mellett tennénk le a garast, de a fináléban egyelőre még nem merünk Federer ellen fogadni. Pedig lehet, hogy jobban tennénk…