Tovább nyomulna a front

A vegyes zónás Guus Hiddink-tereferék lényege: az orosz válogatott holland szövetségi kapitánya dönti el, mikor van vége a beszélgetésnek. Mivel kegyeit szűk marokkal méri a zseniális stratéga, az újságírónak nincs más választása, mint kamerástól-laptopostól rohanni egyik stábtól a másikig abban a reményben, hogy fel nem tett kérdéseire talán választ kap. Repülünk – mint a hollandus csapata.

A svédek ellen „holland” stílusban futballozott az orosz válogatott…

Hízelgő a jelző, de ennél is többet kaptam csapatomtól: néhány nap alatt óriásit lépett előre önmagához képest. Minden téren javult játékosaim teljesítménye – ezzel nem lehet előre kalkulálni. Tisztában voltam vele, mire képesek, de az, hogy a spanyolok elleni vereség után ilyen gyorsan talpra álltak, csodálatra méltó.

A hollandok elleni negyeddöntőben mi dönthet a két válogatott között? Előny vagy hátrány, hogy a honfitársaival találkoznak?

A holland együttes játékosait természetesen jól ismerem, néhányukkal együtt dolgoztam – ez jelent némi fórt. De vajon mi ér többet: ez a tudás vagy az a tény, hogy az oranje pihenőjét eleve hosszabbra szabta a sors? Arról nem beszélve, hogy Marco van Bastennek az utolsó csoportmérkőzésen nem kellett pályára küldenie kulcsembereit. Ha nem is könnyen, de az orosz válogatott teljesítette a célját: előbb kijutott az Európa-bajnokságra, aztán továbblépett a csoportjából, ami persze nem azt jelenti, hogy ne terveznénk még hosszabb távra.

Hol a határ? Az orosz labdarúgás progressziója szembetűnő.

Mértékletesnek kell maradni: egy csapatot és egy futballstruktúrát is csak türelemmel, lépésenként haladva lehet fel-, illetve kiépíteni. Oroszország már bizonyította, hogy a legmagasabb szinten is képes maradandót alkotni, és ez érvényes a klubokra, valamint a játékosokra is.