Focileckék élő adásban

Politikailag nem vagyunk korrektek – mit tegyünk, ha egyszer nincs reformer arca?!

Egyébként is, az adott körülmények között újítónak legfeljebb az ételválasztása miatt neveznénk – azt a két fogást, amit a tányérján összemixel, mi külön-külön sem rendelnénk ki. Pedig Igor Stimac tényleg dizájner: az 1998-as vb-bronzérmes horvát válogatott védője hat éve áthágta, majd kivételes érzékkel átszabta a szakkommentátorkodás nálunk is unalmasan rögzült kereteit, s ha éppen nem Európa-bajnokságon vagy vb-n teszi fel a „fülest”, a labdarúgóliga elnökeként a hazai klubokat és a futballinfrastruktúrát modernizálná.

Egy horvát barátunk show-nak, egyben ismeretterjesztő műsornak minősítette a „fellépéseit”.

Akkor alighanem még mindig jól végzem a dolgom – mondja gyermeki örömmel az arcán a pastájából éppen kikeveredő óriás. – Rengeteg visszajelzést kapok, amelyekből két dolog derül ki: a futballt komolyan kell venni, de igenis lehet róla könnyeden beszélni. A másik felismerés súlyosabb – rá kellett döbbennem, hogy a nézők zöme szinte semmit sem konyít a játékhoz. Tulajdonképpen elméleti focileckéket adok – élő adásban. Mintha egy katedrán állnék…

Nem jutott még eszébe, hogy áttér a gyakorlati oktatásra? Az edzői szakma nem perspektíva?

Ennyire megöregedtem volna? Mert szerintem még bőven van rá időm. Csak előbb végigviszem a futball privatizációját. Ehhez viszont meg kell változtatni néhány vezető világképét, uram bocsá’, ha másként nem megy, a fejlődés érdekében talán meg is kell válni tőlük. Miért nem nyerte el Horvátország – a magyarokkal együtt – a 2012-es Eb-rendezés jogát? Mert nincsenek modern stadionjai, a sportág infrastruktúrája szimplán szegényes. Horvátországnak minél több, Luka Modrichoz mérhető tehetséget kell kitermelnie a következő években, az ő eladásukkal a tulajdonos, azaz a klub is gyarapszik, a transzferdíjból pedig jutnia kell a fejlesztésekre is. Nem látok más utat. Akkor sem, ha Horvátországot meghatározó európai futballnemzetnek tartom. Ez nem hazafias lózung, a 2000-es Eb-t leszámítva minden jelentős tornán ott volt a válogatottunk.

A kormány támogatja az „új hullámot”?

Fontosabb, hogy a szurkolók mellettünk állnak. A válogatott jó teljesítménye tényleg hegyeket képes megmozgatni – a rajongók vágyain keresztül. Ezen a ponton találkozik a labdarúgás és a politika. Ha vannak eredményeid, sok mindent elérhetsz.

Mire számítsunk Srnáéktól?

Inkább: mit kaphatunk még? Az előbb azt mondtam, jelentős tényező vagyunk a kontinens labdarúgásában, de akkor hová helyezi Oroszországot és Angliát, akiket a selejtezőcsoportban megelőztünk? A maga nemében a kvalifikáció is csoda, minden, ami azóta történt, ráadás. Nem favoritként érkeztünk Ausztriába, mégis továbbléptünk az első fázisból. A játékosokon továbbra sincs teher, habár meggyőződésem, jobbak a törököknél. Mindegy, a lényeges kérdésekre úgyis a pályán kapunk válaszokat. 1996-ban az én generációmnak sikerült legyőznie a törököket – jó esélyt látok az ismétlésre.

Akad a maiak között olyan labdarúgó, aki befért volna a kilencvennyolcas együttesbe?

Hogyne, de akkor lehet, hogy nem játszottam volna…

Slaven Bilic helyében ön is lecserélte volna a kezdőcsapatot a tét nélküli harmadik csoportmeccsre?

Pontosan. Egyrészt négy nap pluszpihenőhöz jutottak a kulcsembereink, senki sem kapott közülük eltiltást érő sárga lapot, nem sérültek meg – ez így jelentős fór a törökökkel szemben, akik nem is olyan régen még ki-ki meccset vívtak a csehekkel. Másfelől a lengyelek legyőzésével bebizonyítottuk: egységes a keretünk, Slaven fürdik a választási lehetőségekben.

Csupa korábbi csapattársa alkotja a kapitány stábját: Prosinecki, Asanovic, Jurcevic. Stimac miért nincs köztük?

Amikor Slaven átvette a válogatottat, a Hajduk sportigazgatója voltam. Így alakult. Mellesleg remek lenne, ha a kilencvennyolcas csapatból valamennyien mellette lehetnénk, de ha tizenöten leülnénk a padra, hová tennénk a cserejátékosokat?