Egyesben is megcélozza Pekinget

2008.06.19. 23:36
Címkék

Kammerer Zoltán meglepő kijelentéssel rukkolt ki: az országos bajnokságon elindul 500 méter egyesben, és ha megnyeri a második válogatót, rajthoz áll a szétlövésen is a pekingi indulásért.

A két párosban Kucsera Gáborral már pekingi indulónak számít. Miért határozott így?

Én is szeretnék három számban szerepelni az olimpián – mondta a háromszoros olimpiai bajnok Kammerer Zoltán. – Elsődleges célom, hogy a négyessel vívjuk ki a pekingi indulás jogát, ám ha Angyal Zoltán szövetségi kapitány ezt nem támogatja, más lehetőség után nézek.

De ahogy az ezer méter esetében, itt is fennáll a duplázás kérdése. A válogatási elvek szerint a férfiaknál ez nem engedélyezett. Ha megnyerné a válogatót és a szétlövést Vereckei Ákossal szemben, akkor engedményt kapna?

Ha a lányok esetében van erre lehetőség, miért ne?! Ez nem ezer méter, csak ötszáz.

És ezzel nem veszélyeztetné az ötszáz páros esetleges győzelmét? A szegedi Világkupa óta ebben a számban is érem-, sőt aranyérem-esélyesként kell tekinteni önökre.

Miért veszélyeztetném? Jó formában vagyok, másfél percekről van szó, és úgy érzem, elég időm lenne a regenerálódásra.

Nem a düh vezérli amiatt, mert a négyesüknek megálljt parancsoltak az olimpiai válogatókkal kapcsolatban?

Nem. Korábban is azt mondtam, hogy szeretnék három számban rajtolni az olimpián. Hát megkeresem a lehetőséget rá!

Kucsera Gábor a milánói Európa-bajnokságon a válogatási rendszerből adódóan ezer méter egyesben indult, és majdnem meg is nyerte a viadalt a brit Tim Brabants előtt. Ön elviekben mire juthatna egyesben?

Bár a nemzetközi mezőnyben nagyon régen szerepeltem egyesben, szerintem az ötödik–nyolcadik hely valamelyikére én is jó lehetek. De tudja mit, bármi előfordulhat…

Legfrissebb hírek

„Ha egyszer barcás lettél, örökké az maradsz” – Lewandowski elbúcsúzott a szurkolóktól

Spanyol labdarúgás
8 perce

Bronzérmek a Borházban – ünnepi ebéddel zárta az idényt a Paks

Labdarúgó NB I
21 perce

Neymar: Egészséges vagyok és megérdemlem a helyem a vb-keretben

Minden más foci
31 perce

Udvardy javított, Marozsán és Fucsovics rontott a tenisz-világranglistán

Tenisz
50 perce

Ritmikus gimnasztika: összetettben negyedik lett az együttes kéziszer csapat Portugáliában

Torna
1 órája

Liu Shaolin: Legyen az bárhol, a jégpálya az otthonom

Téli sportok
1 órája

Légióskörkép: gól és gólpassz Schäfertől, két assziszt Szoboszlaitól – videók

Légiósok
1 órája

NBA: ismét Shai Gilgeous-Alexander az alapszakasz MVP-je

Amerikai sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik