Vidámak a bajban is

Sikoltozó tinilányok, zászlóer dő, kismillió újságíró, az autogramvadászok ötvenméteres sora helyett kéttucatnyi csalódott, de eltántoríthatatlan drukker és valamivel több riporter várta vasárnap délben az olasz szövetség kisbuszából kikászálódó Gianluigi Buffont, Daniele De Rossit és Giorgio Chiellinit.

Hiába, egy hét alatt nagyot fordult a világ az olasz válogatottal. Ünnepelt világbajnokból (a hollandok elleni 0–3 és a románokkal szembeni 1–1 után) potenciális kiesőjelölt lett.

A szövetség remek marketingmunkája persze előrevetítette az oberwaltersdorfi Casa Azzurriban megrendezett sajtótájékoztató hangulatát, hiszen – aligha véletlenül – sikerült azt a három futballistát az újságírók elé állítani, aki a románok ellen jól játszott. Kényes kérdésből az ellenfélnek gólpasszt adó Gianluca Zambrotta nyilván többet kapott volna, ám a tizenegyes hárításával ismét Garibaldi-szerű magasságokba emelkedő Buffont még csak froclizni sem merte senki. Nem mintha kijárt volna neki a kritika, a derék Gigi azzal a kezes-lábas védéssel ki-ki meccsé tette az olasz–franciát. Hacsak, ugye, az eddig szárnyaló, csoportelső hollandok el nem buknak a románok ellen…

„Mi megverjük a franciákat, a másik találkozó pedig egyáltalán nem érdekel – kommentálta röviden Buffon az olasz újságírókat leginkább foglalkoztató két mérkőzést, de a hatodik ez irányú kérdést hallva azért csak kifejtette álláspontját a hollandok motivációját illetően: – Először is biztos vagyok benne, hogy óriási meccs lesz, amelyen mindkét csapat teljes erőbedobással küzd. A holland együttes természetesen esélyesebb, és ne feledjük, az az érdeke, hogy velünk vagy a franciákkal játssza az elődöntőt, hiszen ezen a két ellenfelén a jelek szerint igen könnyen átlép…”

A jogos öniróniát taps követte, a csupa vidám arcot látva ekkor már valóban úgy éreztük magunkat, mintha a vb-döntőre készülő olaszok sajtótájékoztatóján járnánk – holott „ez” a franciák elleni meccs egyáltalán nem „az” a franciák elleni meccs. A szomszédos teremből kiszűrődő kacagást hallva De Rossi és Chiellini is állta a sarat, bár nekik a szokásos koreográfiából adódóan kevesebb újságíróval kellett megküzdeniük.

A nem igazán fényes valóságba csak akkor zuhantunk viszsza, amikor az utolsóként felszólaló kínai kolléga (tizenkét perces kérdésében talán egyenként üdvözölte a népköztársaság valamennyi lakosa nevében az olaszokat…) monológja közben Buffon arca elé emelt öklére támaszkodva révetegen tekintett a semmibe.

Ekkor valamennyi, addig unatkozó fotós veszettül kattintgatni kezdett. Pontosan tudták, az olasz jövőt illetően azért ez a legkifejezőbb kép.