Véget érhet az olasz kaland

2008.06.16. 02:28
Címkék

Bár még két évig szerződés köti az olasz harmadosztályú Gallipolihoz, nem zárható ki, hogy Horváth András itthon folytatja pályafutását. A szombathelyi nevelésű labdarúgót csábítja az élvonal újonca, a Haladás és a Zalaegerszeg is. „Megkerestek az említett kluboktól, de legalább egy hétnek kell eltelnie ahhoz, hogy bármit is válaszolhassak az ajánlatokra” – árulta el a kétszeres válogatott játékos. Horváth Andrást korábbi soproni edzője, Dario Bonetti hívta tavaly Olaszországba (a szakembert aztán nyolc fordulóval a bajnokság vége előtt menesztették), de a Gallipoli nem tudta teljesíteni a kitűzött célt, a feljutást. „Minden bizonytalan – folytatta a 28 esztendős futballista. – Nem tudni, hogy az elnök milyen csapatot akar. Lehet, a nyártól az utánpótlásra alapozna. Szívesen maradnék, de csak olyan együttesben, amelyben rendszeresen játszhatok, mert még nem tudtam magamnak bizonyítani, hogy alkalmas vagyok a légióséletre. Mindenesetre az elnök úr biztosan olyan összeg fejében mondana le rólam, amely bárki számára megfizethető.”

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: Európa-liga-döntő Isztambulban, folytatódik a jégkorong-vb

Minden más foci
20 perce

Majoross Gergely: Volt egy tervünk, ezt többé-kevésbé megvalósítottuk

Jégkorong
22 perce

Semmi sincs kőbe vésve – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
41 perce

Elvonási tünetek – Malonyai Péter publicisztikája

Minden más foci
41 perce

Jégkorong-vb: Ausztria a letteket is elintézte a mieink csoportjában

Jégkorong
46 perce

Kerékpár: a tisztújítást elvetették, de a szakmai tervet és a költségvetést nem fogadták el

Kerékpár
1 órája

RangAdó Díjátadó: Vitális Milán a legjobb játékos, Borbély Balázs a legjobb edző

Labdarúgó NB I
1 órája

A Bournemouth lett a királycsináló: csak ikszelt a Manchester City, lecsúszott a bajnoki címről!

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik