Taktikai diadalt arattak

2008.06.16. 02:28
Címkék

Mikko Hirvonen a Ford haté kony versenystratégiájának köszönhetően megnyerte a nyári szünet előtti utolsó vb-futamot, a Török ralit, ezzel visszavette a vezetést Sebastien Loebtől a világbajnoki pontversenyben.

Hihetetlenül izgalmas volt – az utolsó pillanatig. Mikko Hirvonen saját magának tette azzá, mivel három kilométerrel az utolsó szakasz célja előtt defektet kapott, s ez majdnem szertefoszlatta győzelmi álmait a Török ralin. Minden türelmére szükség volt, hogy nagyobb károk nélkül eljusson a célig, s előnyéből még így is megőrzött 7.9 másodpercet csapattársával, Jari-Matti Latvalával szemben.

„A végére mindkét első gumi elkopott, a bal első defektes is lett

– mondta Hirvonen. – Nagyon lassan mentem végig azon a három kilométeren, ennek ellenére sikerült győznöm, s ez a diadal nemcsak az enyém, hanem az egész csapaté.”

És Hirvonen utolsó mondata ezúttal nemcsak a szokásos udvariasság. A Ford ugyanis valóban kiváló taktikájának köszönheti kettős győzelmét. A csapat péntek délután úgy döntött, pilótái lassítanak, és előreengedik Sebastien Loeböt. Persze csak minimális előnyt adtak a franciának, éppen annyit, hogy ő takarítsa az utat a többiek előtt a második napon.

Bejött a húzás. Miközben Loeb lényegesen rosszabb körülmények között autózott, a Ford két finn pilótája, Hirvonen és Latvala annyi előnyt gyűjtött, amennyit a francia vasárnap (noha ekkor már harmadikként indult) képtelen volt ledolgozni. Pedig mindent megpróbált. A hosszú (32 kilométeres) gyorsaságin úgy tűnt, talán sikerülhet némi előnyre szert tennie, ám ez végül nem jött össze, mert gumijai teljesen tönkrementek.

„Csak egy pótkerekem volt, úgyhogy nem akartam kockáztatni. Remek küzdelem volt, de túl sokat kellett takarítanom. Persze a harmadik hely is jobb, mint a semmi. De visszavágok!” – ígérte Loeb, aki hárompontos hátránnyal megy szabadságra. Ami még érdekes: Latvala talán elhalászhatta volna a győzelmet Hirvonen orra elől, ha a záró szakaszon nem hibázik, de elnézett egy féktávot, és majdnem lefulladt az autója. „Mindent beleadtam, de ezen a napon ez kevés volt” – mondta Latvala, aki így is az idény egyik legnagyobb felfedezettje.

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: Európa-liga-döntő Isztambulban, folytatódik a jégkorong-vb

Minden más foci
22 perce

Majoross Gergely: Volt egy tervünk, ezt többé-kevésbé megvalósítottuk

Jégkorong
24 perce

Semmi sincs kőbe vésve – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
43 perce

Elvonási tünetek – Malonyai Péter publicisztikája

Minden más foci
43 perce

Jégkorong-vb: Ausztria a letteket is elintézte a mieink csoportjában

Jégkorong
48 perce

Kerékpár: a tisztújítást elvetették, de a szakmai tervet és a költségvetést nem fogadták el

Kerékpár
1 órája

RangAdó Díjátadó: Vitális Milán a legjobb játékos, Borbély Balázs a legjobb edző

Labdarúgó NB I
1 órája

A Bournemouth lett a királycsináló: csak ikszelt a Manchester City, lecsúszott a bajnoki címről!

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik