Agamemnon mükénéi sírjánál fogadja olyan féktelen „jókedv” a látogatót, mint a seekircheni görög sajtóközpontban vasárnap délután az újságírót. A címvédő kiesése persze mindent megmagyaráz: Otto Rehhagel csapatát, a „kalózhajót” elsüllyesztették az oroszok. Magánál a ténynél is nyomasztóbb, hogy a hellaszi fanatikusokon és a fiatalítás szükségességét hangoztató újságírókon kívül valójában senki sem hullajt könnycseppet a négy évvel ezelőtti győztesért.
Leginkább azért, mert a magyar selejtezőcsoportot könynyedén megnyerő együttes maga alatt vágta a fát önmagához mérten is meglepően defenzív taktikájával. A trónjáról letaszított Európa-bajnok első két ausztriai fellépésén nem szerzett gólt: a Portugáliában a torna álomcsapatába is beválasztott, a döntő egyetlen találatát szerző Angelosz Hariszteasszal az élen a komplett támadósor betlizett. A gyors, de nem minden előzmény nélküli búcsú – a három héttel ezelőtti budapesti 3–2-es vereség, még inkább a játék minősége, a szemet szúró motiválatlanság, fásultság előrevetítette a bukást – első áldozatát mindamellett nem a csatárok között kell keresnünk. Általános görög vélemény szerint minden rontás és baj eredője Antoniosz Nikopolidisz, a négy éve szintén All Star-csapattag kapus, aki miután szembesült a kritikákkal, besokallt a rá nézve nem éppen hízelgő kommentároktól, s vasárnap kívül helyezte magát a csüggedt társaságon, mondván: ha nem bíznak benne, nem áll a gólvonalra.
A görögök utóbb a rájuk jellemző módon, fanyar viccel ütötték el a bejelentés drámai élét: mindegy, hogy a spanyolok ellen kapnak-e potya gólt vagy sem, nekik lőttek.
Nagy igazság.
