Hakan Sükür, alias Boszporusz bikája Törökország minden idők legkiválóbb futballistája, aki a török válogatott és bajnokság gólrekordereként, no és minden idők leggyorsabb vb-góljának szerzőjeként örökre beírta magát a futball nagykönyvébe.


Természetesen a válogatottban is kulcsszerepet játszott: az 1996-os Eb-n ugyan góltalan maradt (előtte hét selejtezőn hetet vágott), ám a következőn kettőt vágott a belgáknak. A 2002-es világbajnoki bronzéremből mindössze egyetlen találattal vette ki részét (az viszont szupergyors volt, hiszen a kezdőrúgás után alig 10.8 másodperccel esett), noha előtte a kvalifikációk alatt házi gólkirály lett, 5 treffeléssel. Természetesen kipróbálta magát Európában is: 1994-ben már tett egy sikertelen kísérletet Torinóban (ahonnan postafordultával hazatanácsolták), 2000 nyarán pedig 8.5 millió euróért cserébe az Interhez igazolt. Első milánói idényében sok lehetőséget kapott, ám nem tudott élni vele, a következőben pedig Hector Cúper már Ronaldót, Vierit, Zamoranót, Recobát és Ventolát favorizálta a török helyett.

Időközben 100.-szor is magára húzhatta a címeres mezt, s 51 találatával válogatottsági gólrekorder. 2008 elején a bajnokságban megszerezte 246. gólját, átvéve a nagy előd, Tanju Colak helyét a Süper Lig eredményességi örökranglistáján. A kontinenstornán még elvállalta a szereplést, de ezután alighanem lemond majd a válogatottságról, 2008 nyarán elhagyja a Galatát is.
Fénykorában olyan népszerű volt hazájában, hogy esküvőjét élőben közvetítette a török állami televízió!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







