Minek kell előre idegeskedni?

2008.06.08. 00:11
Címkék
Garami József összesen 617 élvonalbeli mérkőzésen ült a kispadon, és immár négy esztendeje irányítja szakmai igazgatóként az MTK csapatát. A rutinos szakember az élre vezette a fiatalokat, a soron következő BL-selejtezőkre azonban még nem gondol.

Összerezzen, ha fel emlegetjük az örmény Mika Asztarak ellen vívott kupacsatát?Összerezzen, ha fel emlegetjük az örmény Mika Asztarak ellen vívott kupacsatát?

Nem különösebben – válaszolta Garami József. – A tavalyi sorsoláskor mindenki úgy vette, hogy könnyű ellenfelet kaptunk. Ezzel szemben egy nagyon is jó csapattal kerültünk össze, az örményeket hathét kiváló külföldi labdarúgó erősítette. Hazai pályán győzni tudtunk, de tizenegyest hibáztunk, majd a második mérkőzésen a játékvezető nem adta meg szabályos gólunkat. Arra gondoltunk, sikerülhet a továbbjutás, hiszen a játékunkkal nem volt különösebben baj. Az eredménnyel azonban már igen.

Ha a BL-selejtező második körében számításba jövő kupaellenfelek között tallózunk, nem lehet túl sok okunk a bizakodásra. Van olyan csapat a kínálatban, amelyre nyugodt szívvel rábólintana?

Megmondom őszintén, nem különösebben foglalkoztat a téma. Hirtelenjében azt sem tudom, mely csapatok közül kéne választanom. Korai is lenne még az esélylatolgatás. A csapat egyelőre jól megérdemelt pihenőjét tölti, a játékosoknak és az edzőknek sem a BL-selejtező körül forognak a gondolatai. Azt mondom, várjuk meg azt a sorsolást, aztán már sokkal okosabbak leszünk.

Az MTK nem tér le a megkezdett útról: kitart saját nevelésű játékosai mellett, azaz nem érkezik külföldről erősítés, hogy növelje a csapat túlélési esélyeit. Bántja ez?

Amikor felkértek, hogy üljek le a csapat kispadjára, a vezetés a fiatalok nevelését és csapatba állítását határozta meg célként. Én ezt elfogadtam, vállaltam. Úgy gondolom, sikerült tehetséges játékosokat felnevelnünk, és a továbbiakban is ezt a munkát szeretném minél eredményesebben végezni. Főképp mert úgy érzem, sokaknak példát mutattunk.

Legfrissebb hírek

A sirályoktól a futball terrorcsapatáig, avagy öt-öt favorit, illetve sötét ló a Konferencialigában

Konferencialiga
7 perce

Bántalmazta a játékvezetőt, aki bordatörést szenvedhetett – sajtóhír

Minden más foci
9 perce

Szabálymódosítás jöhet a FIFA-nál a Balogun-ügy miatt

Minden más foci
13 perce

Kocsis Gergő a játékot és a sarki fény látványát is élvezi

Légiósok
16 perce

Vívás: három magyar a főtáblán a férfi tőrözők takamacui vk-viadalán

Egyéb egyéni
30 perce

Corbu Máriusz: Az El-ben a kieséses szakasz a cél, de kellenek a bajnoki győzelmek is

Európa-liga
1 órája

Szalontay Sándor a negyeddöntőben búcsúzott a pályakerékpáros vb-n

Kerékpár
1 órája

MAGYARORSZÁG–FRANCIAORSZÁG NŐI KÉZI NYEREMÉNYJÁTÉK JÁTÉKSZABÁLYZATA

Kézilabda
1 órája