Kaotikus volt az időmérés

HEGYI ANDRÁS, TÓTH ANITAHEGYI ANDRÁS, TÓTH ANITA
2008.06.08. 00:11
Címkék
Talmácsi Gábor a harmadik helyen végzett a gyorsaságimotoros-világbajnokság Katalán Nagydíjának első időmérésén – ami ahhoz képest, hogy mindössze egy gyors körre volt lehetősége, szinte csoda. De mindenképp jó hír.

Káosz a köbön. Röviden így le hetne összefoglalni, ami a katalán vb-futam pénteki időmérő edzésén történt Talmácsi Gáborral. Ennyi esemény máskor egy komplett versenyhétvégén sem esik meg az Aspar-boxban.

„Az edzés elején kimentem járatni az új motorblokkot, majd megpróbálkoztam egy gyors körrel, de nem nagyon sikerült, mert gondok támadtak a futóművel, az Aprilia nem feküdt rendesen az úton. A boxba hajtottam, és amikor visszamentem a pályára, a kuplung kezdett el csúszni, de annyira, hogy alig tudtam visszamenni vele a garázsba” – mondta Talmácsi utólag már viccelődve.

Pedig ez még csak a kezdet volt.

A második számú versenygép ugyanis nem volt kész, hiányzott belőle valamelyik alkatrész, így nem volt más hátra, mint visszamenni az irányíthatatlan motorral a pályára, vagy a szervizesek nekiállnak a kuplungcserének. Utóbbi volt a logikusabb döntés, még akkor is, ha alig tizenkét perc volt hátra a tréningből.

Összeszaladt a csapat, még Sergio Gadea szerelői is beszálltak, és rekordidő, mindössze hat perc alatt készen lettek a kuplungcserével.

„Hat perc volt hátra, amikor visszamentem a pályára, és a bemelegítő kör után rögtön elkezdtem Gadea mögött száguldani. Bár ő elrontotta a körét, az én időm a második helyre volt elég. Elvileg lett volna még idő egy gyors menetre, ám mindenki várt a másikra, így persze senkinek sem jött össze, én pedig visszacsúsztam a harmadik pozícióba. Annak tudatában, hogy összesen egy gyors kört tettem meg, ez szinte hihetetlen” – vélekedett a nyolcadliteres géposztály magyar címvédője.

A tréningen az ideiglenes pole pozíciót a spanyol Pol Espargaro harcolta ki, a második a francia Mike Di Meglio volt – mindketten több mint egy másodperccel voltak lassabbak Talmácsi tavalyi első rajtkockás köridejénél (1:50.012), vagyis bőven lehet még gyorsulni. Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy a csütörtöki és a péntek délelőtti esőzés miatt nagyon csúszik az aszfaltcsík, emiatt jó néhányan buktak is az edzések során.

Folytatás szombaton a második időmérő edzésekkel.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: két meccs az NB I-ben; magyarok döntőznek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
5 órája

Bognár István: El akarom érni a száz gólpasszt az NB I-ben; Gróf Dávid: Szeretnék még az NB I-ben védeni

E-újság
5 órája

Rg-vb: továbbra is Varfolomeev a trónon, Pigniczki Fanni lemaradt a döntőről

Egyéb egyéni
5 órája

Vissza az örömöt! – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Meghálálta – Bodnár Zalán jegyzete

Európa-liga
5 órája

A Girondins Bordeaux megint egy lépéssel közelebb a csődhöz

Francia labdarúgás
5 órája

A Nyírbátor és a Veszprém győzelmével indult a futsal NB I 2026–2027-es idénye

Labdarúgó NB I
6 órája

Kriszt Sarolta 16 pontra a legjobb tíztől hétpróbában

Atlétika
6 órája