Fokozatos fejlődés

A hölgyeknél sosem lehet tudni – ez aranyszabály. Ami az egyik nap csodásan megy, az a másikon sehogyan sem, a harmadikon pedig újra, mint a karikacsapás. E kiszámíthatatlanság igaz a női vízilabdában is: nincs a föld kerekén egyetlen csapat sem, amely képes lenne ugyanazon a szinten teljesíteni mondjuk egy héten át.

Nem kivétel ezalól a magyar válogatott sem. Rövid és hosszú távon egyaránt hullámzó teljesítmény jellemzi produkcióját, hál’ istennek momentán éppen felfelé tartanak, amit a részvétel kiharcolása is igazol. A kvóta megszerzése már önmagában is érték, hiszen a játékokra kijutni majdhogynem nehezebb, mint ott villogni. Példa erre a 2000-es esztendő, amikor először került az olimpia programjába a női vízilabda, mi viszont nem lehettünk ott, mert a selejtezőn elbukott a csapat. Az meg egyáltalán nem jelentett vigaszt, hogy a nagy rivális olasz alakulat is elhullott, méghozzá otthon, hiszen Palermo volt a selejtezőtorna helyszíne.

Pedig a megelőző évtizedben lányaink egy ideig parádésan szerepeltek: nyertek Európa- és világbajnokságot, és nagyhatalmi státusunk bizonyítására begyűjtöttek néhány más színű érmet is.

1991-ben Európa-, 1994-ben világbajnok lett a csapat, aztán Tóth Gyula lett a szövetségi kapitány, akivel később a lányok megcélozták Sydneyt.

Ám már 1995 sem úgy sikeredett, mint szerették volna, csak vb-ezüstérmes lett a válogatott, az előző nagy generáció fele kikopott, viszont szárnyalni kezdett Stieber Mercedes és még néhány nagy tehetségű fiatal – például Tóth Noémi, a mester lánya, akiről később még esik szó

–, ám a következő néhány évvilágversenyei magyar érem

nélkül zárultak. Nem volt tehát különösebb meglepetés az olimpiáról való lemaradás, csak fájdalmas. Enyhítő körülmény, hogy az Egyesült Államoktól kaptunk ki a selejtezők mindent eldöntő utolsó mérkőzésén, márpedig az olimpia fináléjában Ausztrália is csak vérrel-verítékkel tudta legyűrni őket. A női szakág ötkarikás debütálása stílusos csattanóval zárult: Ausztrália volt az élharcosa az olimpiai elismertség kiküzdésének, és hazai medencében meg is

nyerte az első kiírást. Természetesen nem maradhatott ki a magyar szál sem: Görgényi István volt a győztes hadvezér.

A viszonylagos kudarcok éveiben azért az utánpótlásgondozás jó kezekben volt, rendre döntőztünk a korosztályos világversenyeken, így aztán amikor Faragó Tamás átvette a válogatottat, volt honnan merítenie az átalakításhoz. Ami aztán olyan jól sikerült, hogy még az is összejött, ami a világverő fiúknak sem: a Margitszigeten lett Európa-bajnok a csapat 2001-ben – nyargalt is a tréner a partról a lelátó tetejére, elkerülendő a fürdetést. Ebben egyébként jócskán volt része ez idő tájt, hiszen néhány hónaposak voltak hármas ikrei – mindezt megtoldotta egy vb-ezüsttel.

Athénig már nem értek minket hasonló örömök – leszámítva egy pompás Világkupa-győzelmet –, de a játékokon legalább ott volt a csapat. A csoportkörből tovább is lépett, ám a nyolcaddöntőben elvérzett az olaszok ellen, akik között ott tempózott az időközben országot váltó Tóth Noémi, akinek fényesen bejött a csere: olimpiai bajnok lett, igaz, függőleges csíkozású zászló alatt, ami azért nem ugyanaz…

A hullámvölgyet aztán menetrendszerűen követte a hullámhegy: 2005-ben világbajnok lett a magyar válogatott, méghozzá Montrealban, ahol Faragó mester játékosként volt olimpiai bajnok. „Tonó” és a lányok jó ideig egy húron pendültek, de ehhez kellett közvetítő is: Petrovics Mátyás az egyik, ha nem a legfontosabb láncszem lett a gépezetben, amely azonban lassacskán kezdett nyikorogni. Stieber mellett hiába lett világklasszis többek között Drávucz Rita, Primász Ágnes, Sipos Edit, Sós Ildikó vagy a Valkay testvérek, érett a kapitányváltás.

Faragó az év szövetségi kapitánya címmel távozott, s jött a helyére Szilágyi Péter, aki addig Új-Zélandon tett csodákat.

Ő azonban saját hazájában nem lehetett próféta: valahogy nem passzoltak az elképzeléseik, így bő egy év után jöhetett a most futó olimpiai ciklus harmadik edzője, Godova Gábor, aki gatyába – szoknyába – rázta a csapatot, és kivezetteaz olimpiára. Szűk, de sűrű az élmezőny, gyakorlatilag csak a házigazda Kína ellen kalkulálható biztonsággal a két pont.

A már emlegetett Ausztrália, Hollandia és Görögország a csoportellenfél. Innen tovább lehet jutni, hiszen csak az utolsó esik ki, a csoportgyőztes viszont rögtön elődöntős lesz, míg a második–harmadik helyezettek keresztbe játszanak a középdöntőben. A csoport élén kellene végeznünk, különben az Egyesült Államok, Valkay Erzsébet személyben már a második magyar hölgyet mély vízbe dobó Olaszország vagy Oroszország állja majd utunkat az elődöntő felé…

Nyerjük hát meg a csoportot, az érmet, az aranyat…

PROGRAM

A női vízilabda-mérkőzések augusztus 11-én kezdődnek. A két négyes csoport győztesei az elődöntőbe kerülnek, ahol csoportmásodikok és -harmadikok keresztbe játsznak a továbbjutásért. A csoporttalálkozók után 17-én a középdöntőket és a 7. helyért vívott találkozót rendezik, 19-én az elődöntőket és az 5. helyért játszott meccsre kerül sor, 21-e pedig a döntő és a bronzmeccs játéknapja.