A honvágy fontos, a pénz már kevésbé

KECSKÉS ISTVÁNKECSKÉS ISTVÁN
2008.06.06. 00:19
Címkék
Mindenben megegyezett az Újpest a 30 éves Kabát Péterrel, aki eddig az osztrák élvonalban szereplő Austria Kärnten játékosa volt. A Vasas futballistájaként 2001-ben gólkirályi címet szerző csatár két évig szerepel majd lila-fehérben.

Kilenc játékos távozott eddig a Megyeri útról, s a hivatalos bejelentések szerint szerdáig csak a diósgyőri Simon Attilát tudta megszerezni az Újpest. Csütörtökön aztán beindult az üzlet: Lipták Zoltán a Lombard Pápa internetes oldalán bejelentette, hogy korábbi csapattársa, a legutóbb Szolnokon futballozó Remili Mohamed társaságában a lila-fehérekhez igazolt. Rajtuk kívül még az angyalföldi Kincses Péter is a Megyeri úton folytatja, és korábban Kabát Péter lapunknak nyilatkozva elismerte: tárgyal az Újpesttel. Ő eddig az osztrák második ligás FC Kärnten futballistája volt, ám csapata kölcsönadta az élvonalban szereplő Austria Kärntennek. Szerződését sikerült felbontania, és csütörtökön meg is egyezett az Újpesttel.

Két évig a Megyeri úton futballozom – mondta Kabát Péter. – Egyelőre a szerződést még nem írtuk alá, de nekem elég az, hogy kezet fogtunk.

Mi szólt az Újpest mellett?

Olyan csapatba akartam kerülni, amely a bajnoki címért küzd. A negyedik kerületben minden adva van ahhoz, hogy az együttes sikeres legyen, és ez nekem nagyon fontos volt.

Még akkor is ezt gondolja, ha tudjuk, hogy a csapatot kilenc játékos hagyta el az elmúlt napokban?

Mindenki biztos lehet benne, hogy az Újpest minden probléma ellenére jó csapat lesz. Hallottam a híreket én is arról, hogy kik mentek el, de ezzel nem foglalkozom.

Korábban azt nyilatkozta, hogy osztrák klubjának opciós szerződése van önnel, vagyis akár meg is tarthatták volna. Hogy sikerült elszakadnia az egyesülettől?

Kedden utaztam ki Ausztriába. Szerencsére az osztrákok toleránsak voltak, és megegyeztünk abban, hogy közös megegyezéssel felbontjuk a megállapodást. Nem kellett volna elengedniük, de rendkívül együttműködők voltak velem.

Mindenképpen haza akart jönni?

Hét évet töltöttem el külföldön, és ez elég volt. Már tavaly is szerettem volna Magyarországra szerződni, de akkor még nem sikerült. Azt ugye mondanom sem kell, hogy egy osztrák és egy magyar ajánlatot nem is lehet összehasonlítani, de ezúttal nem is a pénz motivált. Ha csak a bevétel járt volna az eszemben, akkor nem jövök haza.

Akkor mi motiválta?

Bár elég sűrűn hazajöhettem, volt egy kis honvágyam. No és végre valóban sikeres csapatban szeretnék futballozni, jelentős célokért akarok játszani. Ráadásul a válogatottságról sem mondtam még le, s itthonról, egy jó Újpestből könnyebb lehet bekerülnöm Erwin Koeman keretébe is.

Legfrissebb hírek

Lehetséges, hogy műteni kell Böde Dánielt – sajtóhír

Labdarúgó NB I
6 órája

Mellékfoglalkozás – Mohay Gábor publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Vasárnapi sportműsor: NB I, NB II; Milák Kristóf és Kós Hubert Eb-döntőben úszik

Birkózás
6 órája

Meglátogattuk Szalai Józsefet, aki szórja a gólokat Pakson; Megakadtak a tárgyalások a Videoton Fehérvár FC értékesítéséről

E-újság
7 órája

Mindhárom élvonalbeli csapat továbbjutott szombaton az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
7 órája

Atlétikai Eb: hatodik lett a női 4x100-as magyar váltó a döntőben!

Atlétika
7 órája

Szélesi Zoltán: A kapott gólnál sajnos a saját dolgunkat nehezítettük meg

Labdarúgó NB I
7 órája

Bánusz döntetlennel, Dudin és az Európa-bajnok Blübaum is győzelemmel kezdett a rangos nagykanizsai sakktornán

Egyéb egyéni
7 órája