Nagy sztár válhat belőle

2008.06.04. 01:21
Címkék

Elképzelhetőnek tartja, hogy a jövő egyik nagy sztárját láttuk ma ön ellen?Elképzelhetőnek tartja, hogy a jövő egyik nagy sztárját láttuk ma ön ellen?

Lehetséges. Megvannak hozzá a képességei, ráadásul igazán remek srác – azon múlik minden, hogy mentálisan mennyire lesz erős. Most még sokat hibázott, lényeges pillanatokban kettős hibákat ütött, azaz szüksége van még némi tapasztalatra. Ezen a meccsen nem volt vesztenivalója, tüzelt mindenhonnan, úgyhogy igyekeztem türelmesen játszani, és várni a lehetőségekre.

Ami főként a legfontosabb pillanatokban sikerült is önnek.

Igen, nem akartam felvenni az ő ritmusát, nem akartam nála is erőteljesebben teniszezni. De ez nem jelenti azt, hogy a következő meccsen is így játszom majd.

Mit szólt, amikor látta Nadal eredményét?

– 6:1, 6:1, 5:1-nél értünk az öltözőbe, mondtam az edzőmnek, hogy ha siet, még néhány labdamenetet elcsíphet, hogy feltérképezze az ellenfelet. Rafa egyre jobb, sokat fejlődött az adogatása, támadóbban is játszik, ráadásul erős és türelmes teniszező. De nem akarok a négy között búcsúzni, úgy érzem, jó játékkal van esélyem.

Ez jelenleg a legnagyobb kihívás – legyőzni Nadalt salakon?

Az én helyzetemben mindenképpen. Az eredmények, a múlt, minden mellette szól, de a világranglista harmadikjaként, friss Grand Slam-győztesként az a dolgom, hogy legyőzzem. Sokat változtak a dolgok tavaly óta: jobb salakteniszező lettem, változatosabb a játékom.

Legfrissebb hírek

Nem rendezik meg a BMX-esek olimpiai kvalifikációs világbajnokságát Szaúd-Arábiában

Kerékpár
16 perce

Pedro: Xavi mindig sokat beszélgetett velem az edzések után, hogy miben fejlődhetek

Minden más foci
16 perce

A cseh szakíró szerint Toon Raemaekers és Mariano Gómez valóságos erőgép

Európa-liga
29 perce

Már Los Angelesre is figyelve – kezdődik a torna-vb

Torna
38 perce

Hajduk-szurkolókat vettek őrizetbe Splitben antiszemita rigmusok miatt

Konferencialiga
1 órája

Hinora Kristóf: Nem tartom reálisnak a jelenlegi helyezésünket

Labdarúgó NB I
1 órája

Nem csak a belgák juthattak ki csalással 3x3-as kosárlabdában a tokiói olimpiára – a mieink továbbra is igazságtételre várnak

Tokió 2020
1 órája

Hollósy László: A mi szakmánkban több az eszkimó, mint a fóka

Röplabda
1 órája