Csütörtökön vége lesz

2008.06.04. 01:21
Címkék

Amilyen rosszul kezdték ezt a meccset, olyan jól sikerült a folytatás. Amilyen rosszul kezdték ezt a meccset, olyan jól sikerült a folytatás.

Nagyon görcsösek voltunk a találkozó elején, mivel mindenképpen győznünk kellett. A folytatásban aztán elkaptuk a fonalat, végül biztos győzelmet arattunk.

Volt-e a mérkőzésen olyan eleme csapata játékának, amely nem nyerte el a tetszését?

Az edző sohasem lehet maximálisan elégedett, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy nagyon kevés kivetnivalót találtam a fiúk produkciójában. Annak külön örülök, hogy ezúttal nagyon kevés labdát adtunk el, ami az utóbbi időben nem volt jellemző ránk.

Ön szerint csütörtökön befejeződik a párharc?

Remélem, jó jósnak bizonyulok, és azt mondom, hogy a negyedik meccs után vége lesz a páros csatának. Szombaton is óriási esélyünk volt arra, hogy nyerjünk ott. Ráadásul a győzelmi kényszer a körmendiek vállát nyomja majd.

Legfrissebb hírek

Nem csak a belgák juthattak ki csalással 3x3-as kosárlabdában a tokiói olimpiára – a mieink továbbra is igazságtételre várnak

Tokió 2020
20 perce

Hollósy László: A mi szakmánkban több az eszkimó, mint a fóka

Röplabda
21 perce

Gulácsi Péter újra edzésbe állt a Villarrealnál

Légiósok
38 perce

Bocsánatot kért a Manchester United vezetőségét kritizáló Lisandro Martínez

Bajnokok Ligája
58 perce

Olvasóink szerint Zachariassen után Mariano Gómez volt a Fradi legjobbja a Plzen ellen

Európa-liga
1 órája

A selejtezőben megdőlt a férfi négyezer méter világcsúcsa a pályakerékpáros-vb-n

Kerékpár
1 órája

„Olyan ember vagyok, aki nagyon jól érzi magát otthon” – Fazekas Nándor 50 éves

Képes Sport
1 órája

„Semmi nem ér többet a családom jólléténél” – meccs közben rabolták ki Antony otthonát

Bajnokok Ligája
1 órája